Asztalitenisz: Lakatos Tamás két számban is versenyben maradt Olomoucban

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2023.08.23. 18:50
null
Lakatos Tamás eddig hibátlan teljesítményt nyújtott Olomoucban (Fotó: WTT)
A csehországi WTT-verseny főtábláján Lakatos Tamás egyesben és Szántosi Dáviddal párosban is asztalhoz állhat.

 

A mieink közül Lakatos Tamás zárhatta igazán elégedetten az Olomoucban zajló WTT-verseny selejtezőjét, 28 éves válogatott játékosunk két számban is a főtáblára jutott: a kvalifikáció második körében egyesben a kazah Aidos Kenhhigulov ellen győzött öt játszmában úgy, hogy az ötödik szett a legkisebb különbséggel dőlt el Lakatos javára, majd a harmadik fordulóban a máltai Felix Wetzel sem tudta magállíani, a Szántosi Dáviddal alkotott párosa pedig az olasz Matteo Mutti, Daniele Pinto kettőst búcsúztatta.

Tekintve, hogy a kiemeltek közé ezúttal nem került be magyar asztaliteniszező, ezzel az is eldőlt, hogy a csehországi feeder besorolású torna főtábláján csak e két egységünknek szurkolhatunk. Ami pedig a folytatást illeti, a 32 közé jutásért Lakatosra Jules Rolland vár, s tekintve, hogy a 22 esztendős francia top 100-as játékos, bravúr kellene a legyőzéséhez, viszont a cseh Simon Belik, Tomas Martinko párossal szemben a Lakatos, Szántosi duónak a nyolcaddöntőben lehet keresnivalója.

WTT-SOROZAT, FEEDER, OLOMOUC
Férfiak. Egyes. Selejtező. 2. forduló:
Lakatos Tamás–Kenzhigulov (kazah) 3:2 (5, –6, –4, 6, 9)
Lei Balázs–Szántosi Dávid 3:2 (–7, 11, 7, –5, 10)
3. forduló:
Lakatos–Wetzel (máltai) 3:0 (7, 8, 5)
Szun Cseng (kínai)–Lei 3:1 (9, 8, –9, 10)
Páros. Selejtező. 2. forduló:
Pak Gjeong Te, Pak Csang Geon (dél-koreai)–Varga Botond, Lei 3:0 (8, 4, 10)
Lakatos, Szántosi Dávid–Mutti, Pinto (olasz) 3:1 (–6, 8, 4, 8)
Nők. Egyes. Selejtező. 2. forduló:
Tofant (szlovén)–Imre Leila 3:2 (–5, 9, –12, 9, 8)
Jang Huj-csing (kínai)–Dari Helga 3:0 (9, 4, 7)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik