Budapesten indul az AIPS centenáriuma

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2023.07.02. 20:27
Címkék
Ahogyan csaknem egy évszázada, a Nemzeti Sport most is első kézből tudósít a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség történelmi pillanatairól.
A 99. „születésnapi” ünnepség résztvevői (Fotó: Dömötör Csaba)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A 99. „születésnapi” ünnepség résztvevői (Fotó: Dömötör Csaba) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

„Ma volt a nemzetközi sporthírlapíró kongresszus első napja, amelyen kimondtuk az Association International de le Press Sportive megalakulását. Magyarország képviseletében megjelentem és az ülés után Reichel ideiglenes elnöknek a figyelmébe ajánlottam a mi szindikátusunkat, amely immár az Európában – merem állítani – első helyen álló magyar sporthírlapírás munkásainak hivatalos szervezete. Reichel nagy megértéssel fogadta a felvilágosításaimat és úgy ő, mint Pozzi titkár megígérték, hogy szindikátusunk ügyvezető alelnökét, a már Göteborgban is ilyen minőségben szerepelt Mamusich Mihály dr-t a vezetőségbe okvetlenül beválasztják.”

Így tudósította Vadas Gyula, legendás főszerkesztő elődöm a Nemzeti Sportot 1924. július 2-án az AIPS, a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség megalakulásáról.

Különösen büszke vagyok tehát arra, hogy 2023. július 2-án, pontosan 99 évvel később én számolhatok be arról, hogy Budapesten hirdethettük meg az AIPS centenáriumi évét. Ráadásul úgy, hogy az egykori NS-beszámoló szerzőjének, a lapunkat tulajdonos-főszerkesztőként 24 éven át vezető dr. Vadas Gyulának és a tudósításban említett futballszakírónak, dr. Mamusich Mihálynak a leszármazottai is velünk ünnepeltek, ahogyan a cikkben ugyancsak szereplő „Reichel elnök és Pozzi titkár” utódai is.

Gianni Merlo egészségi problémák miatt az utolsó napokban lemondta ugyan az utazást, de élő videókapcsolat segítségével csatlakozott az ünnepélyes budapesti tízóraihoz, amelyen személyesen volt ott Jura Ozmec, az AIPS horvát főtitkára és a vigevanói irodából érkező Azra Izic AIPS-munkatárs. Az AIPS megalapításának a dátuma, július 2. egyébként 1995 óta már a sportújságírás hivatalos világnapja, egy ugyancsak magyar kezdeményezésnek köszönhetően.

Az 1924-es párizsi olimpia tudósításáért kapott diploma (Fotó: Dömötör Csaba)
Az 1924-es párizsi olimpia tudósításáért kapott diploma (Fotó: Dömötör Csaba)

Részt vett a 99. „születésnapi” ünnepségen dr. Surányi-Vadas Tímea, a legendás NS-főnök dédunokája és igazi szenzációt jelentett, hogy dr. Mamusich Gertrúd, Mamusich Mihály Budapesten élő unokája is ott volt, és elhozta az összejövetelre azt a gyönyörű diplomát, amelyet nagyapja a nemzetközi és a francia olimpiai mozgalom vezetőitől kapott az 1924-es párizsi olimpia tudósítójaként, feltüntetve az általa képviselt lap, a Nemzeti Sport nevét, többek között Pierre de Coubertin NOB-elnök és -alapító aláírásával.

Hiszen az AIPS megalakulásához az 1924-es nyári olimpia biztosította a körülményeket és az apropót, ezért is volt fontos, hogy az évfordulós eseményt is megtisztelte jelenlétével az olimpiai mozgalom egyik kiemelkedő alakja, a tiszteletbeli NOB-tag és MOB-elnök, kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Pál, a Nemzet Sportolója, Magyarország volt köztársasági elnöke. De ugyancsak jelen volt a Nemzetközi Judo Szövetség főigazgatója, Vlad Marinescu, a Nemzetközi Fair Play Bizottság igazgatója, Deregán Gábor, a budapesti atlétikai világbajnokságot rendező zrt. vezérigazgató-helyettese, aki édesapja, a volt AIPS-főtitkár Gyulai István révén és korábbi kommentátorként saját jogon is tagja az AIPS-családnak is.

És persze a sportújságírás jeles alakjai közül is többen eljöttek: a Magyar Sportújságírók Szövetsége (a Vadas Gyula által említett Magyar Sporthírlapírók Szindikátusa utódja) elnökeként köszönthettem a szervezet korábbi elnökét, jelenlegi tiszteletbeli elnökét, Novotny Zoltán rádióslegendát, az MSÚSZ főtitkárát, lapunk korábbi főszerkesztőjét, Dénes Tamást, a két alelnököt, Csisztu Zsuzsát és Mravik Gusztávot, valamint S. Tóth János elnökségi tagot (a két utóbbi MSÚSZ-vezető ugyancsak lapunk munkatársa).

Az AIPS megalakulásának fotója (Fotó: Dömötör Csaba)
Az AIPS megalakulásának fotója (Fotó: Dömötör Csaba)

 

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

Csisztu Zsuzsa MSÚSZ-alelnök, a Mandiner sportrovatának vezetője ráadásul tavaly óta immár az AIPS alelnöke is, éppen úgy, ahogyan a nagy elődök, a két-két ciklusban ezt a posztot betöltő Vadas Gyula (1928–1936) és Mamusich Mihály (1936–1944). Utóbbi ugyanis 1924-ben mégsem került be az AIPS vezetőségébe, csak 12 évvel később. Hiába vette a beválasztását biztosra Vadas Gyula a július 2-án írt beszámolójában, hiába vett részt Mamusich már az AIPS megalakulását előkészítő bizottság munkájában is, és hiába volt egy gyakorlatilag neki fönntartott hely a vezetőségben. Pár nappal az AIPS a „sportíró szindikátus” megalakulásáról szóló beszámolója után ugyanis Vadas újabb jelentést küldött a francia fővárosból „Magyar széthúzás Parisban” címmel.

„A magyar szindikátust, amely csak nemrégiben alakult újra, az a megtiszteltetés érte, hogy a kongresszust rendező franciák egy helyet biztosítottak a magyarok számára a szindikátus elnökségében. A magyar sportnak szólt ez az elismerő gesztus, amely azonban sajnos, kudarcot vallott, mert a régi magyar bűn, az átkos széthúzás Parisban is felütötte fejét. Amikor a kongresszus vezetősége felolvasta a jelöléseket, egy kis magyar csoport, parázs tüntetést rendezett Mamusich dr. jelölése ellen. A franciákat érthetően kellemetlenül érintette ez a szokatlan tüntetés és tapintatosan úgy oldották meg a kérdést, hogy némi manőverezés után egy japánt választottak be a magyaroknak biztosított helyre” – áll többek között Vadas tudósításában.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

Szinte kísérteties, hogy Csisztu Zsuzsa vezetőségi taggá választását is honfitársa igyekezett megakadályozni 2017-ben, Szöulban, midőn egy korábbi magyar AIPS-tisztségviselő körlevélben igyekezett lebeszélni a küldötteket arról, hogy a Magyar Sportújságírók Szövetsége jelöltjére szavazzanak, igaz, ezúttal sikertelenül. Ilyen ünneprontó emlékek persze nem kerültek elő a vasárnapi, budapesti évfordulón, sőt kimondottan emelkedett és meghatott beszédek hangzottak el Schmitt Pál, Gyulai Márton vagy Gianni Merlo részéről is. Utóbbi komplett előadást rögtönzött, amelyben bemutatta az AIPS mai működését, a nemzetközi sportmédiadíjak évenkénti adományozásától a fiatal kollégák képzésére indított globális programon át a legtapasztaltabb újságírókat megtisztelő eseményekig, amilyet a budapesti atlétikai vb-n is rendeznek majd a legalább nyolcadik világbajnokságukról tudósító kollégáknak „Journalists ont he Podium” címmel.

Az AIPS képviselői megkoszorúzták Pierre de Coubertin szobrát (Fotó: Mravik Gusztáv)
Az AIPS képviselői megkoszorúzták Pierre de Coubertin szobrát (Fotó: Mravik Gusztáv)

Az AIPS képviselői délután megkoszorúzták Pierre de Coubertin szobrát a Testnevelési Egyetem campusán (amely az MSÚSZ székhelye is), majd kilátogattak a Kincsem Parkba, ahol a 101. Magyar Derby napján a Patay Sándor-emlékversenyt a 99. születésnapját Budapesten ünneplő AIPS-nek ajánlották a szervezők. A Dark Blue Sky győzelmével végződő verseny után díjátadók is lehettünk Jura Ozmec főtitkár úrral és Csisztu Zsuzsa alelnök asszonnyal.

A Patay Sándor-emlékverseny befutója (Fotó: Koncz Márton)
A Patay Sándor-emlékverseny befutója (Fotó: Koncz Márton)

A vendégekhez további külföldi szakírók csatlakoztak vasárnap este, hogy hétfőn előzetes bejáráson vegyenek részt az augusztusi atlétikai vb helyszínén.

Az AIPS centenáriumi évének eseményei tehát számos sporttörténelmi párhuzam felelevenítésével Budapesten kezdődtek, és a jövő évi (ismét) párizsi olimpiáig tartanak majd.

A Patay Sándor-emlékverseny díjátadója (Fotó: Koncz Márton)
A Patay Sándor-emlékverseny díjátadója (Fotó: Koncz Márton)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik