EJ, vívás: negyedik helyen végzett a női tőrcsapat

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2023.06.28. 17:32
null
Kondricz Kataék négy közé jutása nagyszerű eredmény (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Közel járt az éremhez női tőrcsapatunk, sajnos a mieink a bronzmeccset elveszítették, így a negyedik helyen végeztek az Európai Játékok

Mennyivel jobb ez a felállás, mint a tavalyi – még akkor is, ha a vége kicsit fájó...

A tavalyi kontinensviadalon női tőrválogatottunk elveszítette az első két asszóját, s bár a harmadikat megnyerte, a hetedik helyen végzett, vagyis a szerdai krakkói történet jóval mosolygósabb.
Igen, még akkor is, ha a vége kicsit fájó...

A Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra alkotta kvartett nagyon szépen bemasírozott szerdán a legjobb négy közé – tette mindezt úgy, hogy a világranglistán három hellyel előtte álló spanyolokat lemosta a pástról a negyeddöntőben.

Aztán meg alaposan megizzasztotta a világelső olaszokat, s ez még akkor is igaz, ha a vége 45:35 lett ennek az elődöntőnek, és nem ide.

A sportágon belül gyakorta mondják, hogy egy elveszített elődöntő után nagyon nehéz odaállni a bronzmeccsre, és egy ilyen helyzetben hatványozott igaz, hogy hideg fejre és pontosan kivitelezett mozdulatokra van szükség.

A harmadik helyért vívott meccs rendkívül hullámzóan alakult, a második asszó után a mieink vezettek, aztán fordítottak a németek, ám aztán a hetedik asszó után Kreiss Fanni úgy köthetett ki, hogy 27:26-os előnnyel folytathatta Kondricz Kata – ő tartotta ezt az egy tusos előnyt, sajnos a végén Pásztor Flóra nem találta a fonalat, és minden bizonnyal kicsit el is fáradt, ráadásul német ellenfele „megőrült”, s ez az őrülete csak fokozódott, ahogy egyre-másra talált.

A magyar női tőrcsapata tíz évvel ezelőtt szerzett Európa-bajnoki bronzérmet Zágrábban – szerdán Krakkóban nem sikerült megszakítani ezt az érem nélküli szériát, ám a lányok nagyszerűen helytálltak, s mivel tavaly hetedikek, ezúttal meg negyedikek lettek, értékes világranglistapontokat szereztek.

És ennek örülni kell. Még akkor is, ha a nap vége kicsit fáj mindenkinek.

Kreiss Fanni sem értékelt túl boldogan a hazai szövetség honlapjának: „Voltak jó meccseink, és a rendkívül fontos negyeddöntőt is simán hoztuk. Ez a mérleg pozitív oldala. Mert volt esély a még jobb szereplésre, ám ezzel nem tudtunk élni. Márpedig ha szeretnénk megvalósítani az álmunkat, ennél többet kell nyújtani – remélem, ez a világbajnokságon majd sikerül is.”

EURÓPAI JÁTÉKOK
Tőr. Nők. Csapat. Nyolcaddöntő:
Magyarország–Moldova 45:23 (Pásztor +8, Kondricz +8, Kreiss +3, Lupkovics +3). Negyeddöntő: Magyarország–Spanyolország 45:28 (Kreiss +11, Pásztor +4, Kondricz +2). Elődöntő: Olaszország–Magyarország 45:35 (Kreiss +7, Pásztor –8, Kondricz –9). A 3. helyért: Németország–Magyarország 45:38 (Kreiss 0, Kondricz 0, Lupkovics –3, Pásztor –4). Döntő: Olaszország–Franciaország 45:40. Végeredmény. Eb: Olaszország (Martina Batini, Martina Favaretto, Francesca Palumbo, Alice Volpi), 2. Franciaország (Anita Blaze, Morgane Patru, Pauline Ranvier, Ysaora Thibus), 3. Németország (Lenadra Behr, Aliya Dhuique-Hein, Leonie Ebert, Anne Sauer), 4. Magyarország (Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik