EJ, sportlövészet: aranyérmes a magyar férfi kisöbű szabadpuska csapat

Vágólapra másolva!
2023.06.29. 15:54
null
Pekler Zalán az összetett csapatversenyben is felért a csúcsra (Fotó: olimpia.hu)
Aranyérmet nyert a Hammerl Soma, Pekler Zalán, Péni István összeállítású magyar trió a kisöbű szabadpuska összetett szám csapatversenyében az Európai Játékok Wroclawban zajló sportlövő viadalán.

Az ugyanitt légpuskában már győztes csapat a verseny első szakaszából biztosan, a harmadik helyen jutott tovább a második körbe.

Az első körben még nem kellett kiemelkedő eredmény a továbbjutáshoz, a folytatásban viszont már szükség volt rá, Peklerék pedig ekkor nagyon jól lőttek és 881 körös eredménnyel zártak. Ezzel az ugyanennyit teljesítő cseh csapat mögött a másodikok lettek, így az aranymérkőzésbe jutottak.

A verseny első két körében a csapatok mindhárom tagjának mindhárom testhelyzetben kellett lőnie, a döntőben viszont leosztották a szerepeket. Péni a fekvő, Hammerl a térdelő, Pekler pedig az álló részt vállalta. A döntőben egy-egy sorozat után értékelték az eredményeket, a jobb eredményt elérő hármas két pontot kapott, a döntetlen egy-egy pontot jelentett mindkét együttesnek, a győzelemhez pedig legalább 16 pontra volt szükség.

A párharc elején fej fej mellett haladtak a csapatok, 3–1-re a csehek, majd 5–3-ra a magyarok, 7–5-re pedig újra a csehek vezettek. Innentől aztán a magyar trió teljesítménye feljavult és sorra lőtte az erős eredményeket, egészen 13–7-ig elhúzott, majd 13–9 után a következő két sorozatban is jobb volt a cseheknél, így 17–9-es diadalt aratott.

Az Európa Játékokon ez volt a magyar sportlövők negyedik aranyérme, s Pekler Zalán ezek mindegyikéből kivette a részét. A mostani trió már a légpuska csapatversenyben is a legjobb volt, míg Pekler Mészáros Eszterrel a légpuska vegyescsapat számot és az egyéni 50 méteres összetettet is megnyerte. Ez utóbbival ráadásul olimpiai kvótát is szerzett.

 

„Nagyon boldogok vagyunk, látszott, hogy remek a csapatösszhang, én pedig különösen boldog vagyok, hiszen megszereztem a negyedik aranyérmemet” – nyilatkozta a Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának Pekler. – „Nyilván titokban bíztam a jó eredményben, de erre azért még én sem számítottam, ennél jobban nem is alakulhatott volna az Európa Játékok. Az elmúlt hónapokban már látszott, hogy jó formában vagyunk, csak ki kellett várni, hogy ez az eredményekben is megmutatkozzon.”

„Örülök, hogy a második aranyérmet is sikerült megszereznünk csapatban - ez magáért beszél, hiszem, hogy nagyon sok szép eredményt érünk még el együtt” – idézte az olimpia.hu Péni Istvánt. – „Három nagyon jó lövő van az országban, egymást segítjük, húzzuk felfelé, ez mindennél fontosabb. Azt gondolom, ez jó előjel lehet akár az olimpiával kapcsolatban is.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik