Férfi ökölvívó-vb: úgy ki lehet kapni, ahogyan Veres Roland

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2023.05.07. 13:03
null
Veres Rolandnak nincs miért szégyenkeznie (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)
Veres Roland kikapott az első kiemelt kazahtól, az ukránból lett középsúlyú viszont simán győzött.

Az első kiemelt, az előző vb-n ezüstérmes kazah Szerik Temirzsanov ellen értelemszerűen nem a mi 60 Eb-bronzérmesünk, Veres Roland volt az esélyes, és ha csak a végeredményt nézzük, azon nincs is csodálkoznivaló: győzött kazah, és bejutott a nyolc közé. Ráadásul egyhangú pontozással, de a ringben ennél lényegesen komplikáltabb dolga volt. Mindjárt az első menetben Veres ügyesen és pontosan bokszolva tette próbára az egyre feszültebb Temirzsanov idegeit, az öt pontozóból három így is a kazahot látta jobbnak, de ez inkább a nacionáléjának szólt. Nagy kár, hogy az amúgy is folyamatos bírói figyelmeztetgetésekkel tarkított meccsen a Halker-Király Team korábbi kick-box világbajnoka beszedett egy intést, no meg Temirzsanov is rálelt a győzelmi ösvényre, mert végül felülkerekedett a (most még) nagyobb tudás. De Veresnek nincs miért szégyenkeznie, kifejezetten jó volt nézni, amit a ringben csinált.

Bemutatkozott végre az első fordulóban erőnyerő Akilov Pilip is a grúz Georgi Harabadze ellen, ám ő még csak a 16 közé jutásért. A fél fejjel kisebb grúz borzalmas harcmodorral vetette magát a cstába, bűnronda első menet után azonban már az ukránból lett magyar középsúlyúnál volt az előny. A folytatásban Harabadze fáradt, tisztább és egyértelműbb lett a meccs, sőt még az a csoda is megesett Taskentben, hogy nem a mi fiunkat intették, hanem az ellenfelet. Így minden pontozónál 30:26-tal végzett Akilov, és kedden este az előző vb-n harmadik, itt első kiemelt olasz Salvatore Cavallaro ellen folytatja a nyolc közé jutásért – egyáltalán nem esélytelenül.

Hétfőn az 54 kilós Szaka István (UTE-Madárfészek Akadémia) súlycsoportja első helyen kiemelt bunyósa, az előző vb-n ezüstérmes kazah Mahmud Szabirhan ellen bokszol a nyolcaddöntőért.

22. FÉRFI-VILÁGBAJNOKSÁG, TASKENT
Nyolcaddöntő. 57 kg:
Temirzsanov (kazah)–Veres Roland p. gy.
A 16 közé jutásért. 75 kg:Akilov Pilip–Harabadze (grúz) – később

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik