Torna: Dolgozom egy nagyobb ugráson – Mészáros Krisztofer

Vágólapra másolva!
2023.04.20. 20:53
null
Mészáros nem volt teljesen magabiztos magában az Eb-n (Fotó: Instagram)
Mészáros Krisztofer Európa-bajnoki ezüstérmes tornász rövidebb gyakorlatokkal készül az októberi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.

„Megpróbálom úgy összeállítani a gyakorlataimat, hogy rövidebbek legyenek, de az anyagerő meglegyen, és magabiztosabban tudjam megcsinálni. Az Európa-bajnokságon úgy éreztem, nem voltam teljesen magabiztos” – nyilatkozta a győri tornász a Kossuth Rádiónak.

A múlt heti, antalyai kontinensviadalon a magyar válogatott tizedik lett, így kijutott az antwerpeni világbajnokságra. Mészáros egyéni összetettben 17., nyújtón 5. lett.

Mint elmondta, összességében van benne hiányérzet, mert például talajon tavaly ezüstérmes volt az Európa-bajnokságon, ezért idén is elvárta magától a döntőbe kerülést, de a selejtezőben az egyik ugrásban mindkét lábával kilépett.

Lólengésben az egyik elemét, az olló-kézállást nem fogadták el, ezért másfél ponttal kevesebbet kapott, pedig nagyon jó gyakorlatot mutatott be. Hozzátette, azt a bírót később kizárták, mert több más esetben is igazságtalan módon tevékenykedett.

Korláton megcsinálta a gyakorlatát, de nem volt igazán tiszta, ezért azon a szeren sem jutott be a döntőbe. Az egyéni összetett fináléban kétszer is leesett a nyújtóról, és a lólengés sem sikerült neki igazán, ezért elúszott az éremszerzés lehetősége, pedig bőven volt rá esélye.

Mészáros hangsúlyozta, ha az összes gyakorlatát jól végrehajtja, akkor négy szeren ott lehet a döntőben egy Európa-bajnokságon, vagyis összetettben is nagyon jó tud lenni.

„Dolgozom egy nagyobb ugráson, illetve gyűrűn még erősödnöm kell” – említette a további két szer kapcsán.

A múlt heti kontinensviadal után mindössze két pihenőnapja volt, érzése szerint már újra tele van erővel, ezért próbál az új gyakorlatokra és elemekre összpontosítani.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik