Támogatás: Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjat kapott 22 fiatal

Vágólapra másolva!
2023.03.02. 12:00
null
Krizsán Xénia is ösztöndíjat kapott (Fotó: Földi Imre)
A BOM a Magyar Sportért Közhasznú Alapítvány 22 élsportolónak adott Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjat, így a szervezet idén összesen 59 fiatal tehetségnek 22 millió forint értékben finanszírozza a tanulmányait.

A BOM Alapítvány csütörtöki tájékoztatása szerint tizedszer hirdette meg programját, amelyre összesen 106 pályázat érkezett. Az alapítvány olyan olimpiai vagy paralimpiai kerettagok jelentkezését várta, akik önköltséges képzésben vagy állami ösztöndíjasként folytatnak felsőfokú tanulmányokat élsportolói karrierjük mellett. A benyújtott jelentkezéseket az előző évek gyakorlatához hasonlóan a kuratóriumi tagok értékelték, és végül 22 olyan fiatal tehetség számára ítéltek oda támogatást, akik már bizonyítottak olimpián, paralimpián, világ- vagy Európa-bajnokságon.

A Magyar Olimpiai Bizottság első és a Magyar Tudományos Akadémia leghosszabb ideig regnáló elnökéről elnevezett Berzeviczy Albert ösztöndíjprogram indulása óta már több mint 190 sportoló továbbtanulását finanszírozta a BOM Alapítvány, amely idén összesen 59 sportolót támogat.

„A tanulmányi programunk fennállása óta több ösztöndíjasunk is olimpiai és paralimpiai érmesnek, pontszerzőnek mondhatja magát, ami nagy öröm számunkra, és egyben fontos visszacsatolásul szolgál, hogy az alapítvány támogatásai jó helyre kerültek” – mondta Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM kuratórium elnöke.

Az idei ösztöndíjasok névsora
Hadvina-Bodonyi Dóra (kajak-kenu), Krizsán Xénia (atlétika), Tóth Krisztián (cselgáncs), Szilágyi Dorottya (vízilabda), Kiss Erik (para kajak-kenu), Iván Bence Márk (paraúszás), Németh Nándor (úszás), Bácskai Sára Luca (rövid pályás gyorskorcsolya), Balogh Mátyás László (íjászat), Kropkó Márta (triatlon), Büki Lili Adél (vívás), Keszthelyi Zsombor Péter (vívás), Veres Roland (ökölvívás), Szabados Noémi (birkózás), Koleszár Mihály Bálint (öttusa), Tóth Orsolya (kosárlabda), Mizsei Márton Zoltán (vízilabda), Kurucz Levente (kajak-kenu), Ugrai Panna Nóra (úszás), Vindiy-Tóth Lili Anna (atlétika), Mezei Petra (ökölvívás), Rugonfalvi-Kiss Janka (kajak-kenu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik