MOB: Bartha Csaba operatív igazgatóként folytatja tevékenységét

Vágólapra másolva!
2023.01.18. 20:15
null
Fotó: Dömötör Csaba
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Fábián László főtitkár felkérésére az eddigi sportigazgató, Bartha Csaba látja el a jövőben a MOB operatív igazgatói feladatait.

 

A változásról Gyulay Zsolt tájékoztatta az elnökséget a szerdai ülésén, melyen – az olimpia.hu oldal beszámolója szerint – részt vett Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is.

Gyulay Zsolt kifejtette, az elmúlt közel egy év tapasztalataiból merítve a hatékonyabb munkavégzést, vállalati működést megcélozva a MOB-irodában kisebb szervezeti és személyi átalakítást hajtottak végre. Ezt megelőzően megújult a Szervezeti és Működési Szabályzat, melyet az elnökség korábban elfogadott. A MOB-elnök elmondta, Fábián László főtitkár így még inkább a stratégiai feladatokra, a társszervezetekkel közös munkára, a szövetségekkel való kapcsolattartásra, azok kiszolgálására tud fókuszálni.

Bartha Csaba 2012 és 2017 között már dolgozott a MOB-ban, először Fábián László mellett sportigazgató-helyettesként, majd a 2016 év végi átalakítás idején főtitkárként. Fábián László és Gyulay Zsolt hívta vissza a MOB-ba 2022 tavaszán a sportigazgatói poszt betöltésére, most pedig operatív igazgatóvá nevezték ki.

Új feladatát az elnökségi ülésen „óriási megtiszteltetésnek” nevezte, egyúttal kiemelte, hogy a sportszakmai terület felügyelete mellett ezen túl a marketing, a kommunikáció és az iroda működtetése is hozzá fog tartozni.

„A MOB-nak nagy presztízse, jól csengő neve van, sok lehetőséget rejt magában, ezeket igyekszünk a jövőben egy vállalati működési rendszer mentén kiaknázni” – idézte őt az ötkarikás testület honlapja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik