Súlyemelő-vb: aranyérmet nyert a korábban dopping miatt két évre eltiltott román

Vágólapra másolva!
2022.12.13. 09:57
null
A korábban dopping miatt két évre eltiltott Loredana Toma 2017 után ismét világbajnok lett (Fotó: Getty Images)
A hazaiak egykori versenyzője, a korábban állampolgárságot váltó világcsúcstartója, Lesman Paredes nyerte meg a férfi 96 kilogrammos kategóriát a bogotái súlyemelő-világbajnokság hétfői versenynapján.

A 26 éves emelő 397 kilós összteljesítménnyel diadalmaskodott, szakításban pedig csak két kilóval maradt el a tavalyi, taskenti vb-n felállított 187 kilós rekordjától. Lökésben a francia Romain Imadouchene bizonyult a legjobbnak, aki összetettben épphogy lemaradt a dobogóról.

A cali születésű Paredes otthoni sikerét beárnyékolta, hogy július óta bahreini színekben versenyez, így már új hazájának szerzett aranyat.

A női 71 kilósoknál a románok 2017-es világbajnoka, Loredana Toma kapta a legfényesebb medáliát, a háromszoros Eb-győztes „Tomanator” – akit 2014-ben két évre eltiltottak doppingért – szakításban is maga mögé utasította a mezőnyt. Lökésben a 20 éves kínai Liao Kuj-fang győzött, aki 2019-ben a junioroknál lett világbajnok.

SÚLYEMELŐ-VB
BOGOTÁ
Eredmények:
férfi 96 kg:
összetett:

1. Lesman Paredes (Bahrein) 397 kg
2. Nurgissza Adiletuli (Kazahsztán) 383
3. Jhor Moreno (Kolumbia) 380 kg
szakítás:
1. Paredes 185 kg
2. Adiletuli 174
3. Moreno 171
lökés:
1. Romain Imadouchene (Franciaország) 213 kg
2. Paredes 212
3. Moreno 209

női 71 kg:
összetett:

1. Loredana Toma (Románia) 256 kg
2. Ceng Tien-tien (Kína) 253
3. Angie Palacios (Ecuador) 252
szakítás:
1. Toma 119 kg
2. Palacios 116
3. Ceng 113
lökés:
1. Liao Kuj-fang (Kína) 140 kg
2. Ceng 140
3. Olivia Reeves (Egyesült Államok) 139

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik