Sportlövészet: olimpiai kvótákat is osztanak a wroclawi Eb-n

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2022.09.07. 13:24
null
Pekler Zalán (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Major Veronika és Pekler Zalán is az aktuális világranglista élén várhatja a sportlövők jövő heti, wroclawi Európa-bajnokságát, amelyről 25 és 50 méteren összesen nyolcan juthatnak ki a párizsi olimpiára.

 

Az első olimpiai kvótákért utaznak Wroclawba sportlövőink, a 25 és 50 méteres Európa-bajnokságon népes magyar csapat vesz részt, 17 induló képviselheti hazánkat. A kontinensviadalon négy versenyszámban összesen nyolc kvóta talál gazdára, a mieink pedig jó esélyekkel lépnek lőállásba, ugyanis a nőknél 25 méter pisztolyban Major Veronika, míg a férfiaknál az 50 méter puska összetett versenyszámában Pekler Zalán áll a világranglista élén.

Szeretnénk tovább folytatni azt a szép hagyományt, miszerint sportlövészetben születik meg az adott ciklus első olimpiai kvótája – hangsúlyozta Nagy György, a Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSZ) elnöke. – Régebben a »nagy öregektől« vártuk az érmeket, ám a jelenlegi magyar csapat gerincét a fiatalok adják, s a juniorok versenyében is nagy reményeink lehetnek. Fontos leszögezni, hogy ez lesz az első olimpiai kvalifikációs viadal, így értelemszerűen mindenki a kvótákra pályázik, ebben a sportágban pedig nehéz előre jósolni az eredményeket illetően. Ennek ellenére bízom benne, hogy legalább egy kvótát és egy érmet sikerül hazahoznunk Wroclawból.”

Hasonló véleményen van a magyar válogatott júniusban kinevezett szövetségi kapitánya, Herczegh Szabolcs is, aki az idei eredmények alapján bizakodva várja az Európa-bajnokságot.

A legutóbbi világkupaversenyről minden sportolónk éremmel tért haza, ilyenre korábban nem volt példa – szögezte le a szakember. – Kimondottan jól sikerült a felkészülés, a Nemzeti Lőtéren edzőtáborban vettek részt lövőink, s bízom benne, hogy a formaidőzítéssel sem lesz probléma, hiszen az Eb után egy hónappal világbajnokságot is rendeznek, amelyen szintén osztanak olimpiai kvótákat. Erős csapat utazik Wroclawba, s nem csupán az érmek és a kvóták számítanak, ugyanis a helyezések alapján értékes pontokat is osztanak, márpedig ezúttal a világranglistáról is ki lehet jutni Párizsba.”

A lengyelországi Wroclaw két évvel ezelőtt légfegyveres Európa-bajnokságnak adott otthont, ám ezúttal nem a városi sportcsarnokban, hanem a minden igényt kielégítő lőtéren rendezik a versenyeket. Sinka László főtitkár emlékeztetett, sportlövőinknek kellemes emlékeik lehetnek a kontinensviadal helyszínéről, a lengyel szervezők pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy jó körülmények fogadják a versenyzőket.

Régóta ismerjük a lőteret, a legtöbb versenyzőnk járt már az Európa-bajnokság helyszínén – mondta Sinka László. – A körülmények kifogástalanok, a sportolóink felkészültek, ezért bízom benne, hogy az idén is hasonló magyar sikereknek örülhetünk Wroclawban, mint az elmúlt években. Kimondottan sűrű hónapok következnek, az Eb és a vébé között ugyanis szeptember végén tíz méteres ifjúsági Európa-bajnokságot rendezhetünk a Nemzeti Lőtéren, amely mutatja, hogy a sportdiplomácia terén is jól állunk.”

Major Veronika 25 méter pisztolyban a világranglista éllovasaként várhatja az Európa-bajnokságot, amely a juniorok versenyeivel már elkezdődött, míg a felnőttek a jövő hét folyamán lépnek lőállásba. A keszthelyiek pisztolyosa elmondta, egyértelmű célja a kvótaszerzés Wroclawban.

Nagy reményekkel utazom ki az Európa-bajnokságra, de a mezőny erősségét látva már a döntőbe kerülés sem lesz egyszerű feladat – mondta a 25 éves Major Veronika. – A legjobb nyolc között már bármi megtörténhet, de az idei formám alapján bízom benne, hogy az Európa-bajnokságon is kijön a lépés. Jó érzés, hogy én vezetem a világranglistát, de nem jelent különösebb terhet, a legnagyobb elvárásaim továbbra is saját magammal szemben vannak.”

Férfi puskásaink közül többen is eséllyel pályáznak az éremre, az összetett versenyszámban ugyanis Péni István és Hammerl Soma mellett Pekler Zalán is lőállásba lép, a világranglista pedig jelenleg a fiatal komáromi sportlövő nevével kezdődik.

Nekem még új ez a helyzet, elvégre karrierem során először vezetem a világranglistát, de nagyon örülök neki, szeretnék az Európa-bajnokságon is bizonyítani – árulta el Pekler Zalán. – Úgy érzem, a döntőbe kerülésre jó esélyem van, ám onnantól kezdve bármi megtörténhet, mert mindenki a kvótákra pályázik. Az idei versenyeken az ötven méter jobban ment, mint a légpuska, remélem, Wroclawban is sikerül kiegyensúlyozott sorozatot lőnöm.”

A MAGYAR CSAPAT

Férfiak. Puska. 50 m. Fekvő: Hammerl Soma, Hári Péter, Pekler Zalán, Péni István. Három testhelyzet: Hammerl Soma, Pekler Zalán, Péni István. Pisztoly. 25 m. Gyorstüzelő pisztoly: Bartók Csaba, Takács Tibor. Központigyújtású pisztoly: Bartók Csaba, Bérces Béla, Pintér Ernő Tibor. 50 m. Szabadpisztoly: Szemán Dávid
Nők. Puska. 50 m. Három testhelyzet:
Dénes Eszter, Gáspár Lalita, Lovász Dorina, Mészáros Eszter, Toma Dorina. Pisztoly. 25 m. Sportpisztoly: Csonka Zsófia, Major Veronika, Sike Renáta. Standardpisztoly: Csonka Zsófia, Major Veronika, Sike Renáta
Vegyes. 50 m. Három testhelyzet: Lovász Dorina–Pekler Zalán, Mészáros Eszter–Péni István

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik