Vívó-vb: a női párbajtőrcsapat a 15. helyen végzett

Vágólapra másolva!
2022.07.20. 18:45
null
Kun Anna bár 15:8-ra legyőzte utolsó ellenfelét, a végén a franciák örülhettek (Fotó: Árvai Károly)
Az első mérkőzését megnyerte, a másodikon pedig hosszabbításban esett találattal kikapott, így nem jutott negyeddöntőbe a magyar női párbajtőrcsapat a kairói vívó-világbajnokságon.

 

A Kun Anna, Muhari Eszter, Büki Lili, Nagy Kinga négyes kezdésként 45:20-ra lelépte a brazilokat, majd az esélyesebb franciák ellen is jól kezdett, a harmadik asszó közepén 8:4-re vezetett. Ezután viszont jelentősen változott a helyzet, a francia csapat átvette az irányítást, és a nyolcadik pár után már 19:27 állt az eredményjelzőn.

A végén Kun Anna ment fel a pástra Marie-Florence Candassamyval szemben, és szép tusokkal, köztük gyors lábra szúrásokkal egyre közelített ellenfeléhez. A vége előtt 25 másodperccel 32:32 volt az állás, majd amikor már csak hét másodperc volt hátra, a francia került előnybe. Kettővel később azonban megint összejött az egyenlítés, a hosszabbításban viszont újra a francia akciója volt pontosabb. Hiába vívott Kun nagyszerűen és verte 15:8-ra utolsó ellenfelét, a végén mégis a franciák örülhettek.

A 9-16. helyért előbb kikapott a Tokióban olimpiai bajnok észtektől, majd szorosabb meccsen a legutóbbi vb-n aranyérmes kínaiaktól. Végül – a 15. helyért rendezett mérkőzésen – legyőzte az izraelieket.

Női párbajtőrben 33 csapat indult.

VÍVÓ-VB, KAIRÓ
NŐI PÁRBAJTŐR, CSAPAT
A 32 KÖZÖTT

Magyarország–Brazília 45:20
A 16 KÖZÖTT
Franciaország–Magyarország 35:34
A 9–16. helyért
Észtország–Magyarország 45:36
A 1316. helyért
Kína–Magyarország 45:43
A 15. helyért
Magyarország–Izrael 45:39

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik