Cselgáncs: „Nagyon csalódott vagyok” – Tóth Krisztián kihagyja a hazai Grand Slamet

SNEFF SZILÁRDSNEFF SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2022.07.08. 08:37
null
Tóth Krisztián karanténba vonul (Fotó: Tumbász Hédi)
A hétvégi, budapesti dzsúdó Grand Slam első – és reméljük utolsó – magyar áldozata Tóth Krisztián. A tokiói játékok bronz­érmes versenyzője pozitív koronavírustesztje miatt karanténban szurkolhat csak társainak.

 

Csütörtök reggel többször is meg kellett dörzsölnünk szemünket, miután olvastuk a szomorú hírt: Tóth Krisztiánnak pozitív lett a koronavírustesztje, ezért nem indulhat a hétvégi, budapesti Grand Slamen.

A budapesti versenyen ugyanis csak azok a dzsúdósok vehetnek részt, akik beköltöznek a buborékba és negatív a tesztjük. A tavalyi olimpián a 90 kilósok között bronzérmet szerző dzsúdós mellett a válogatott vezetője, Murakami Kijosi technikai igazgató sem lehet ott a Papp László Budapest Sportarénában pozitív tesztje miatt – összesen 28 magyar versenyző léphet tatamira péntektől.

„Nagyon csalódott vagyok  – kezdte az idei Eb-n ötödik Tóth Krisztián. Az az igazság, hogy én már szerdán tudtam, hogy a koronavírustesztem pozitív lett, de próbáltam kiskapukat keresni, hogy mégis induljak, ám végül arra jutottunk a szakmai stábbal, hogy nincs ilyen lehetőség. Viszont látom az érem másik oldalát is, annak örülök igazán, hogy az idén történt ez és nem tavaly, az olimpián, mert akkor biztosan a kardomba dőltem volna.”

Az MTK örök optimista dzsúdósa nem bosszankodik amiatt, hogy több sportággal ellentétben a cselgáncsnál még mindig él a buborékrendszer.

„A hosszabb távú versenyzés miatt jó döntésnek tartom, hogy megkövetelik a negatív teszteket és azt, hogy nem mászkálhatunk a városban, annak ellenére, hogy a szituáció nem kényelmes szinte senkinek sem. Jobb félni, mint megijedni, ezt vallom, maradjon még a buborékrendszer, ameddig szükséges!” – jelentette ki az olimpiai bronzérmes.

A párizsi olimpia kvalifikációja már június végén, az ulánbátori viadallal elkezdődött, azonban Budapest az első európai helyszín, ahol a versenyzők pontokat szerezhetnek. Tóth Krisztián nem aggódik amiatt, hogy a pontszerzésben lemarad, annál inkább bánja, hogy a magyar szurkolók nem láthatják a tatamin.

„Egy verseny még nem a világvége, bőven belefér, ha az egyik tornán mégsem indulok el. Inkább azért vagyok szomorú, mert hazai közönség előtt nem tudok versenyezni, emellett mint a hazai dzsúdó egyik »zászlóshajója«, sok társamnak segített volna a jelenlétem és a tanácsaim a közös bemelegítések alkalmával.”

Az MTK dzsudokája az idén két Grand Slamen indult, Antalyában bronz–, míg Tbilisziben ezüstérmet szerzett. A szófiai Európa-bajnokságon nem fért fel a dobogóra, ötödik lett. Ha minden jól alakul, jövő hét végén, Zágrábban elindulhat a Grand Prix-n, péntektől pedig „a világtól elzárva” szorít a magyaroknak.

„Annak ellenére, hogy a családtagjaimnak negatív lett a tesztjük, karanténba vonulok, vagyis a nyaralónkba motorozom egyedül, s ott töltöm a következő napokat. Ott szurkolok majd a magyaroknak, és figyelem a saját súlycsoportomat is, hiszen jó kis mezőny gyűlt össze. Bízom a mieinkben, hogy a kieső éremesélyt pótolni tudják a hétvégén.”

Nemcsak mi kaptunk rossz­ hírt: a francia női válogatott el sem utazott a magyar fővárosba, ugyanis több versenyzőnél és stábtagnál kimutatták a vírust – azért veszteség ez nekik, mert három-három olimpiai és világbajnokuk marad biztosan érem nélkül.

GRAND SLAM, BUDAPEST

Péntek. Férfiak. 60 kg: Andrási Márton (Mogyi-Bajai JC), Farkas Bence (Rákosvidéke Hajtós DSE), Feczkó Csanád (Rákosvidéke Hajtós DSE), Naji Dávid (Kaposvári JK). 66 kg: Gombás Bálint (Óbudai JC), Máthé Bence (BHSE), Vida András (Győri AC). Nők. 48 kg: Beringer Fatime (MTK Budapest). 52 kg: Gyertyás Róza (Koroncó-Tutti), Keller Rebeka (Ippon Judo Tatabánya), Pupp Réka (Atomerőmű SE). 57 kg: Kovács Kitti (BHSE).

A selejtezők 10 órakor, a bronzmérkőzések és a döntők 17 órakor kezdődnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik