Sportlövészet: Herczegh irányítja a válogatottat

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.06.13. 13:06
Váltás történt a magyar sportlövő-válogatottnál, melyet ezentúl Herczegh Szabolcs irányít.

A szövetség (MSSZ) hétfői tájékoztatása szerint az eddigi kapitány, Győrik Csaba az MSSZ technikai igazgatója lett.Győrik Csaba az MSSZ technikai igazgatója lett.

Herczegh Szabolcs versenyzőként 1997-től 2009-ig a válogatottban is szerepelt, 2006-ban tagja volt a kisöbű szabadpuska fekvő számban világbajnoki bronzérmes magyar csapatnak, míg 1997-ben junior Eb-t nyert ugyanebben a számban.

Még sportolói pályafutása alatt, 2004-ben edzőként kezdett el dolgozni a KSI-nél, 2009 februárjától 2013 februárjáig pedig az MSSZ-szel együttműködésben személyi edzője volt a világbajnok és többszörös Európa-bajnok Sidi Péternek. Az elmúlt években a Közel-Keleten dolgozott.

Alapvető célja, hogy a 2024-es párizsi olimpián – Igaly Diána 2004-es athéni győzelme után – ismét legyen magyar érmese a sportágnak.

„Ehhez egy olyan támogató szakmai légkört szeretnék kialakítani, amely a sportoló egyéni sportszakmai igényeit helyezi a középpontba az anyagi források koordinált és még hatékonyabb felhasználásával. Szövetségi kapitányként szeretném tovább erősíteni a csapategységet, a kohéziót, amely alapfeltétele a kiemelkedő sportteljesítményeknek” – idézte az MSSZ közleménye az új kapitányt.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik