Cselgáncs-vk: 12 pozitív koronavírusteszt a tbiliszi GS-en

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.03.28. 10:51
Tizenkét koronavírusteszt hozott pozitív eredményt a cselgáncsozók Tbilisziben zajló, háromnapos Grand Slam-viadalán.

A nemzetközi szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint a Grúziába érkezők csak két negatív PCR-teszt felmutatásával léphettek be az esemény buborékjába, majd újabb tesztnek kellett alávetniük magukat, melynek kiértékeléséig karanténban maradtak a hotelben. A harmadik tesztek során három-három sportoló és edző bizonyult fertőzöttnek, őket és a kontaktszemélyeket ugyancsak karanténba helyezték, utóbbiakat ismét letesztelték.

A versenyzőkre a tatamira lépésük napján újabb teszt vár, ezek során újabb hat pozitív eredmény született. A GS-en eddig elvégzett több mint 2500 tesztből tehát összesen 12 lett pozitív.

Több válogatott már a Grand Slam előtt néhány nappal a helyszínre érkezett edzés céljából, közülük 15 személy – 12 cselgáncsozó és 3 edző – lett pozitív, ők nem léphettek be az esemény buborékjába.

Az olimpiai kvalifikációs tbiliszi viadalon 80 országból 441 dzsúdós vesz részt, a magyar színeket kilenc versenyző (és három edző) képviseli. Közülük pénteken az 52 kilogrammos Pupp Réka bronzérmet nyert, szombaton pedig a 63 kilós Özbas Szofi ötödik lett. A vasárnapi záró napon további négy magyar érdekelt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik