Vitorlázás: ideális körülmények lesznek a Sydney–Hobarton

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.25. 10:30
A legfrissebb előrejelzések szerint ideális körülmények várják majd a csütörtökön rajtoló 75. Sydney–Hobart vitorlásverseny résztvevőit.

Az Új-Dél-Walesben pusztító bozóttüzekből származó sűrű füst miatt nem lehetett megrendezni két héttel ezelőtt a Big Boast Challenge elnevezésű versenyt, azonban az ausztrál meteorológiai intézet szóvivője kedden elmondta, hogy a következő napokban várható keleti szél nem hagyja megülni a víz felett a füstöt az érintett szakaszokon.

Gabrielle Woodhouse hozzátette, hogy nehéz szélviszonyok, viharos széllökések legközelebb hétfőre vagy keddre várhatóak, de akkorra a 157 hajó többsége már befut a célba.

Az LDV Comanche által 2017-ben felállított 1 nap, 9 óra, 15 perces versenycsúcsot valószínűleg idén nem javítják meg, bár öt gyors, úgynevezett szupermaxi hajó szerepel majd a mezőnyben, köztük a kilencszeres győztes Wild Oats XI, illetve a kétszeres első helyezett Comanche is.

A viadalon tavaly első alkalommal magyar hajó is indult, de az M3 Team Hungary árbóca eltört, így feladta a versenyt. Az Ormándlaki Áron vezette egység idén a Stay Calm Hungary elnevezésű hajóval áll rajthoz, ami ugyancsak a Transpac 52-es osztályba tartozik.

Az egyik leghíresebb tengeri regatta a hagyományoknak megfelelően karácsony másnapján rajtol. A mezőny 628 tengeri mérföldet (1161 kilométer) teljesít Tasmánia fővárosáig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik