Fogathajtás: holland elsőség a budapesti vk rangsoroló versenyén

Vágólapra másolva!
2017.12.03. 11:58
A holland Ijsbrand Chardon nyerte a Papp László Sportarénában zajló fogathajó-világkupa szombat éjszakába nyúló négyesfogathajtó rangsoroló versenyét.     

A sportág legendás alakja az első körben három, egyenként öt másodperces büntetést érő verőhibája miatt a második időt érte el fia, Bram Chardon mögött. Az egyéniben négyszeres világbajnok, kétszeres vk-győztes hajtó másodjára viszont javított, így összesítésben is élre állt. Az összevetésben pedig éppen a fia rontott háromszor, aki emiatt visszaesett a harmadik helyre. Kettejük közé a tavalyi vk-sorozatban második svájci Jérome Voutaz ékelődött be a két futam alapján. A tavaszi vk-döntőn és a tavalyi vb-n is harmadik, szintén holland Koos de Ronde negyedikként zárt.

A legjobb tíz hajtót felvonultató vk-ban csak vendégként szereplő magyaroknak nem sikerült jól a szombati verseny: Dobrovitz József ötödik, míg fia, ifjabb Dobrovitz József hatodik lett. Mögöttük csak a francia Benjamin Aillaud végzett.

A rangsoroló a 10 ezer eurós pénzdíj mellett a vasárnapi vk-viadal indulási sorrendjérõl döntött, ugyanis a mostani leggyengébb rajtol majd először és a legjobb utoljára.

A fogathajtóverseny előtt a Spanyol Királyi Lovasiskola Andalúz Fiesta című előadását láthatta a közönség.

Vasárnap 17 órától ismét megtekinthető a produkció, míg a fogathajtók vk-fordulóját 19.30-tól rendezik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik