Fogathajtó-vk: ifjabb Dobrovitz József harmadik lett Genfben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.11. 13:23
Ifjabb Dobrovitz József a harmadik helyen végzett vasárnap a négyesfogathajtók világkupa-sorozatának genfi állomásán, míg apja, Dobrovitz József ötödik lett.

A „kisebbik” Dobrovitz a jelenlegi idényben először állhatott dobogóra a legjobb tíz hajtót felvonultató vk-sorozatban.

A vecsési hajtó az első körben csupán egyetlen másodperccel ért el rosszabb eredményt, mint az elmúlt négy világbajnokságon aranyérmes ausztrál Boyd Exell. Az összevetésben viszont három verőhibáért 15 másodperces időbüntetést kapott, így végül harmadik lett a Genfben 2008 óta minden alkalommal győztes Exell, illetve a német Georg von Stein mögött.

Apjának ezúttal nem jött ki a lépés, az első fordulóban két verőhibája miatt csak ötödikként zárt, azaz nem jutott a legjobb háromba, hogy részt vehessen az összevetésben.

Mindkét magyar hajtónak ez volt a harmadik vk-fordulója: az apa Stockholmban harmadik, Budapesten második volt, míg fia mindkét korábbi állomáson negyedik lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik