MOB: „Tehermentesítik a MOB-ot a sporttörvény módosításával”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.11. 19:47
A sporttörvény módosításával átalakul és a sportállamtitkársághoz kerül a Magyar Olimpiai Bizottságtól (MOB) a sport teljes körű igazgatása és finanszírozási rendszere, miáltal a feladat- és hatáskörök módosulnak, így „jelentősen tehermentesül” a MOB – jelentette ki az MTI-nek kedden a sportért felelős államtitkár. Szabó Tünde azt is elmondta, hogy nemzeti utánpótlás-nevelési feladatokkal foglalkozó helyettes államtitkárságot hoznak létre.

Az államtitkár az után nyilatkozott az MTI-nek, hogy a kormány hétfőn beterjesztette a sporttörvény módosításának javaslatát az Országgyűlésnek. A MOB szakmai munkája a módosítást követően
alapvetően sportszakmai javaslattételre, szakmai koncepciók megalkotására, valamint az abban való közreműködésre irányul.a kormány hétfőn beterjesztette a sporttörvény módosításának javaslatát az Országgyűlésnek. A MOB szakmai munkája a módosítást követően
alapvetően sportszakmai javaslattételre, szakmai koncepciók megalkotására, valamint az abban való közreműködésre irányul.

Emlékeztetett: a kormány felülvizsgálta a jogszabály legutóbbi, 2011-es átfogó módosítása óta eltelt időszakot, s megállapította, hogy az egycsatornás finanszírozási rendszer az azóta elindított nagyszabású sportágfejlesztési programok miatt nem tudott megvalósulni.

„A törvény mostani módosításával elő tudjuk segíteni a sportigazgatásban az egycsatornás finanszírozási rendszert, ami annyit tesz, hogy a sportállamtitkársághoz kerül a teljes finanszírozás, a tervezés, az elosztás, a felhasználás, az elszámoltatás és az ellenőrzés. Ezzel a MOB-ot jelentős mértékben tehermentesítjük, s ezáltal jobban előtérbe kerül a sportszakmai munka végzése” – mondta, emlékeztetve arra is, hogy 2024-ben Budapest olimpiát szeretne rendezni.

„E feladatok is a MOB-on keresztül valósulnak meg, a sporttörvény módosításával még hatékonyabban fog tudni együttműködni a 2024-es olimpiai pályázat előkészítésében érintett szervezetekkel a Magyar Olimpiai Bizottság.”

Szabó Tünde arról is beszélt, hogy a sport területén működő szervezeteket szintén megerősítik.

„A jelenleg a MOB alatt tevékenykedő tagozatokat kiemeljük és önállóvá tesszük köztestületi rendszert alakítva ki, így a MOB csak és kizárólag az olimpiai és élsporttal kell, hogy foglalkozzon. Az eddigi tagozatokból négy köztestület jön létre: a verseny- és élsporté, vagyis az olimpiai sportágaké, a nem olimpiai sportágaké, továbbá a fogyatékkal élőké, valamint a diák-, hallgatói és szabadidősporté. Mindegyik külön-külön is megerősödik, amivel a sportszakma sokkal jobban fog érvényesülni” – szögezte le Szabó Tünde.

Azt is elmondta, hogy egy hónapja a kormánytól feladatul kapták: fordítsanak nagy hangsúlyt az utánpótlásképzésre.

„Ezért nemzeti utánpótlás-nevelési feladatokat ellátó helyettes államtitkárság jön létre, a terület kiemelt fontosságának megfelelően” – közölte az államtitkár, hozzátéve: vannak olyan, esetenként csaknem tizenöt évvel ezelőtt elindított programok, amelyek felülvizsgálatra szorulnak. Ilyen például a Sport XXI, a Héraklész-program, a Bajnok- és Csillagprogram, a sportiskolai programok, hiszen ezek az azóta elindított sportágfejlesztési programokkal átfedésben lehetnek.

„Ennek legfontosabb üzenete: megerősíteni az utánpótlást!” – hangsúlyozta Szabó Tünde.

Kitért arra, hogy a törvényben benne vannak a nemzeti sportinformációs rendszer megalkotásának feladatai is.

„Ezt 2004 óta minden szféra meg akarta valósítani, de nem sikerült. Most az egycsatornás rendszer révén és az új sportigazgatással ez is könnyebben fog tudni megvalósulni” – mondta Szabó Tünde.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik