Súlyemelő-vb: a kínai favorité lett mindhárom aranyérem

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.24. 19:21
A kínai Hsziang Jan-mej bizonyult mindkét fogásnemben, így összetettben is a legjobbnak a női 69 kilogrammban a súlyemelők lengyelországi világbajnokságának csütörtöki versenynapján.

A legutóbbi, 2011-es vb-n ezüstérmes, 21 éves emelő már szakításban tetemes előnyre tett szert, miután a 123 kg sem jelentett akadályt számára, míg az idei Ázsia-bajnok, észak-koreai Rjo Un Huj 119 kilóig jutott, az oroszok olimpiai másodikja, ötszörös Európa-bajnoka, s háromszoros világbajnoka, Okszana Szlivenko pedig 118 kg-ra volt képes.

Lökésben Hsziang újfent gond nélkül győzött 148 kilóval, itt mögé másodiknak 143 kilós teljesítménnyel a fehéroroszok olimpiai negyedik helyezettje, idei Eb-ezüstérmese, a Ryónál könnyebb Dzina Szazanavec jött be, összetettben azonban a KNDK-belié lett a vb-ezüst. Szlivenko meglepetésre nemcsak a második fogásnemben, hanem összetettben is leszorult a dobogóról.

SÚLYEMELÉS, VILÁGBAJNOKSÁG
NŐI 69 KG, ÖSSZETETT

1. Hsziang Jan-mej (Kína) 271 kg (szakítás 123 kg, lökés 148 kg)
2. Rjo Un Huj (Koreai NDK) 262 (119, 143)
3. Dzina Szazanavec (Fehéroroszország) 259 (116, 143)
SZAKÍTÁS
1. Hsziang 123 kg
2. Rjo 119
3. Okszana Szlivenko (Oroszország) 118
LÖKÉS
1. Hsziang 148 kg
2. Szazanavec 143
3. Rjo 143

FÉRFI 77 KG, ÖSSZETETT
1. Lu Hsziao-csün (Kína) 380 kg (szakítás: 176 kg/lökés: 204 kg) - világcsúcs
2. Kim Kvang Szong (Koreai NDK) 359 (163/196)
3. Ulugbek Alimov (Üzbegisztán) 355 (158/197)
SZAKÍTÁS
1. Lu Hsziao-csün 176 kg - világcsúcs
2. Kim Kvang Szong 163
3. Krzysztof Zwarycz (Lengyelország) 161
LÖKÉS
1. Lu Hsziao-csün 204 kg
2. Ulugbek Alimov 197
3. Kim Kvang Szong 196

Azonos eredménynél a könnyebb testsúly rangsorolt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik