Súlyemelés: Eb-bronzérmessé lépett elő Magát Krisztina

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.22. 17:08
null
Magát Krisztina három bronzéremmel gazdagodott (Fotó: Action Images – archív)
Magát Krisztina Európa-bajnoki bronzérmes lett, mert az áprilisi kontinensviadalon az első helyezettet doppingvétség miatt kizárták – adta hírül honlapján a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ).

 

A plusz 75 kg-os súlycsoportban versenyző magyar súlyemelő eredetileg a negyedik helyen végzett mind a két fogásnemben és összetettben is a tiranai Eb-n, utólagos előbbre lépésével így egyszerre három bronzéremmel lett gazdagabb.

Magát az albán fővárosban a szakítást 96, a lökést pedig 124 kilogrammos teljesítménnyel zárta, így összetettben 220 kilót teljesített. A kategória küzdelmeit nagy fölénnyel nyerte az ukrán Szvitlana Csernyavszka, aki – 115, illetve 140 kilós eredménnyel – 255 kilogrammig jutott, a nemzetközi szövetség, az IWF honlapja szerint azonban utóbb diszkvalifikálták, mivel doppingmintája pozitív lett; a két esztendőre eltiltott emelő az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozolollal bukott meg.

SÚLYEMELŐ EURÓPA-BAJNOKSÁG (TIRANA)
A NŐI PLUSZ 75 KG MÓDOSÍTOTT VÉGEREDMÉNYE
ÖSSZETETT

1. Sabina Baginska (lengyel) 229 kg (101 kg, 128 kg)
2. Dzsanna Kozenko (ukrán) 228 (101, 127)
3. Magát Krisztina 220 (96, 124)

SZAKÍTÁS
1. Kozenko 101
2. Baginska 101
3. Magát 96

LÖKÉS
1. Baginska 128
2. Kozenko 127
3. Magát 124

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik