Kettesfogathajtó-vb: Fintha Gábor gyors pályát tervezett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.29. 15:03
A korábbi szövetségi kapitány, Fintha Gábor kifejezetten élvezi új feladatát, a pályaépítést, s ebben a szerepkörben van jelen a szlovákiai Kistapolcsányban csütörtökön kezdődött kettesfogathajtó-világbajnokságon.

„Sokkal könnyebb és nyugodtabb a pályaépítés, mint a szakvezetői állás. Nagyon élvezem ezt a feladatot" – mondta az MTI-nek Fintha, aki a maratonpálya nyolc akadályáról szólva kifejtette, hogy a jelenlegi trendeknek megfelelően gyorsra tervezte azokat, de számos technikás részük van. Hozzátette, mindegyikben legalább két-három útvonalat választhatnak a versenyzők, azaz nagyon sok múlik majd a hajtókon, hogy a lovaiknak leginkább megfelelő vonalvezetést találjanak az akadályokban.

Elmondása szerint szombat óta tartózkodik a helyszínen, de év közben hatszor látogatott el a Nyitrához közeli Kistapolcsányba, hogy ellenőrizze a munkálatokat. Kifejtette, nagyszerű vb-t vár, a szervezők minden kérését első szóra teljesítették, egyszer sem szembesült azzal, hogy útmutatásai gazdasági vagy szakmai szempontok miatt ne valósultak volna meg.

„Egészen kiváló csapatot hoztak össze a rendezésre. Az akkreditációs személyzet magyar, a virágokat a hollandok hozták, a kordonokat németek, az istállót lengyelek építették, mindenhonnan a legjobbakat kérték fel" – mondta a szakember, aki tavaly mondott le szövetségi kapitányi posztjáról, mert az a vb pályaépítői feladatával összeférhetetlen lett volna.

Fintha úgy vélte, a magyar csapat mindenképpen éremesélyes, ehhez pedig a szombati maratonhajtásban kell kimagaslóan teljesíteniük a versenyzőknek, de szerinte ez menni fog nekik.

Csütörtökön a díjhajtással kezdődött meg a vb, első magyarként a hétszeres világbajnok Lázár Vilmos mutatkozott be, s a produkciójára kapott 42,94 hibapontjával 16 induló után az élen áll. Ladányi-Kovács Zoltán szövetségi kapitány elégedett volt teljesítményével és a pontszámával is. A délutáni programban további 20 versenyző szerepel majd a díjhajtó négyszögben, köztük a csak egyéniben érdekelt vb-újonc Osztertág Márk 15.15-kor és a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán 16.30-kor. A magyar csapat harmadik tagja, Nagy Tibor a pénteki 36 hajtó közé kapott besorolást.

Szombaton a maratonhajtással folytatódik, s vasárnap az akadályhajtással zárul a vb.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik