Kettesfogathajtó-vb: Hölle mellett ifj. Fekete és Osztertág került a csapatba

Vágólapra másolva!
2023.09.27. 16:58
null
Hölle Martin ismét a címvédő magyar csapatban (Fotó: rideline.hu)
Az előző három alkalommal egyéniben győztes Hölle Martin mellett Osztertág Kristóf és ifj. Fekete György került az ugyancsak címvédő magyar csapatba, melyből így ifj. Dobrovitz József maradt ki a franciaországi Le Pin-au-Haras-ban csütörtöktől vasárnapig tartó kettesfogathajtó-világbajnokságon.

 

Szilágyi Zsolt csapatvezető arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szerdai állatorvosi vizsgálaton mind a hét magyar induló lovai megfeleltek. Hozzátette, rendkívül nehéz versenyre számít, mert ilyen kemény, embert és lovat próbáló maratonpályát még nem látott.

A három csapattag mellett ifj. Dobrovitz, Kákonyi Norbert, Penzer László és Tóth Andrea egyéniben lesz érdekelt.

Az elmúlt öt vb-n mind egyéniben, mind csapatban a magyaroké lett az aranyérem: 2013-ban és 2015-ben még Lázár Vilmos, a magyar szövetség jelenlegi elnöke diadalmaskodott, 2017-ben, 2019-ben és legutóbb 2021-ben pedig Hölle Martin. Ifj. Dobrovitz tagja volt az előző két csapatdiadalnak, míg ifj. Fekete 2021-ben, Osztertág pedig 2019-ben lett aranyérmes a csapattal.

A vb-re 25 ország 93 fogathajtója nevezett. A szokásoknak megfelelően csütörtökön és pénteken a díj-, szombaton a maraton-, vasárnap pedig az akadályhajtást rendezik. A csapatverseny eredményébe minden számban a két jobbik hajtó teljesítménye számít bele.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik