AYOF: bemutatkozott a sydney-i magyar csapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.08. 13:43
Bemutatkozott kedden az a 24 sportoló, aki képviselni fogja Magyarországot a január 15-én kezdődő Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (AYOF), a 14-18 éves korosztály sportolóit felvonultató, Sydneyben sorra kerülő versenyen.

A budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az AYOF-on 30 ország indít versenyzőket, Európából – Magyarország mellett – Nagy-Britannia, Olaszország, Hollandia és Belgium kapott meghívást az Ausztrál Olimpiai Bizottságtól.

A 24 magyar versenyző kajak-kenuban, úszásban, súlyemelésben és triatlonban lesz érdekelt.

Nagy Zsigmond csapatvezető, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nemzetközi igazgatója a sajtóeseményen azt mondta, a magyarok számára valamelyest hátrány, hogy a felkészülés közepén utaznak el az AYOF-ra.

„Éppen ezért úgy gondolom, hogy ha mindegyik versenyzőnk tudása legjavát nyújtja, már elégedettek lehetünk a szerepléssel” – tette hozzá.

Szabó Bence, a MOB főtitkára emlékeztetett arra, hogy a tavalyi év az olimpiai eredményesség mellett sportdiplomáciai sikereket is hozott. Borkai Zsolt MOB-elnök többek között együttműködési megállapodást írt alá John Coatesszal, az ausztrál ötkarikás szervezet elnökével, ennek nyomán utazhat most Sydneybe magyar csapat.

Az AYOF-ot már hatodik alkalommal rendezik meg, hagyományosan a 2000-es ötkarikás játékok helyszínén, Sydneyben, ahol a fiatal sportolók kizárólag olimpiai sportágakban mérik össze tudásukat. A versenyek zömét azokban a létesítményekben bonyolítják le az Olimpiai Parkban, amelyekben 2000-ben felnőtt ötkarikás viadalok zajlottak.

Az AYOF valamint az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) az olimpiai mozgalom harmadik számú megmérettetése a felnőtt nyári és téli olimpia, illetve a nyári és téli ifjúsági ötkarikás játékok után. EYOF-nak Magyarország is házigazdája lesz, 2017-ben Győr fogadja a fiatal sportolókat.

A MAGYAR CSAPAT
Kajak-kenu: Szilágyi Anett (K-2, 500 és 200 m, klub: Velencei Vízi Sportiskola), Bordács Blanka (K-2, 500 és 200 m, Graboplast Győri Vízisport Egyesület), Czéllai-Vörös Zsófia (K-2, 500 és 200 m, Graboplast Győri Vízi Sport Egyesület), Somogyi Szilvia (K-2, 500 és 200 m, MTK), Takács Tamara (K-1, 500 és 200 m, Graboplast Győri Vízisport Egyesület), Lucz Dóra (K-1, 500 és 200 m, Dunakeszi Kajak Club), Tótka Sándor (K-1, 1000 és 200 m, Körös Kajak Sport Egyesület), Janza Richárd (K-1, 1000 és 200 m, Multi Kajak-kenu Klub), Noé Zsombor (K-2, 1000 és 200 m, Váci Hajó), Vass Péter (K-2, 1000 és 200 m, Dunafüredi Vizisport Klub), Khaut Kristóf (C-1, 1000 és 200 m, Graboplast Győri Vízisport Egyesület), Bodonyi András (C-1, 1000 és 200 m, Diósgyőri Kajak Sport Klub)
Úszás: Grátz Benjámin (200, 400 gyors, 200 hát, 200 vegyes, Százhalombattai VUK SE), Holoda Péter (50, 100 gyors, Hajdúszoboszlói Árpád SE), György Réka (50, 200 gyors, 400 vegyes, 100 pillangó, Kőbánya SC), Joó Sára (200 gyors, 200 vegyes, 100 pillangó, 400 vegyes, A Jövő SC Veolia), Kiss Nikoletta (200, 400, 800 gyors, Újpest), Sebestyén Dalma (100, 200 pillangó, 200 vegyes, 100 mell, Hullám 91 UVE), Sibalin Flóra (400, 800 gyors, Szegedi Úszó Egylet), Sztankovics Anna (100, 200 mell, A Jövő SC Veolia)
Súlyemelés: Szűcs Petra (69 kg, Iregszemcsei SE), Simon Bence (85 kg, Testvériség SE)
Triatlon: Fuchs Renáta és Pap Dávid (mindkettő Uniqa Team Újbuda SE)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik