Kendó: két magyar érem a debreceni Eb nyitó napján

Vágólapra másolva!
2010.04.09. 18:39
Címkék
Egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a Debrecenben zajló 23. kendó Európa-bajnokság nyitó napján.

A verseny a junior csapattornával kezdődött, és a magyarok kitűnően szerepeltek. A Zalka Márton, Suba Gergely, Szegőfi Ákos, Tóth Bertalan, Horváth László összetételű csapat a belgákat és a svédeket is legyőzte, végül az oroszoktól kapott ki a döntőben.

Ezután a juniorok egyéni küzdelmei következtek, ahol az orosz Gyennadij Dubilin szerezte meg az aranyat, a legmesszebb (a legjobb nyolcig) jutó magyar Suba Gergely lett.

Délután a felnőtt női csapatversenyt láthatták a Főnix Csarnokba kilátogató nézők. Az Erdélyiné Király Barbara, Bővíz Marina, Czimbalmos Mercédesz, Kiss Renáta, Pénzes Eszter, Kozma Edina és Kovács Kinga alkotta magyar együttes a csoportjából (a hollandokon és a finneken) túllépve a belgáknál is jobbnak bizonyult, majd a végső győztes franciák elleni elődöntőt csak szoros, kiélezett csatában vesztette el. Folytatás szombaton és vasárnap.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik