Erdei Zsolt is kedvet kapott a K–1-hez a budapesti gála alatt

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2009.03.01. 13:32
Címkék
2005 óta már a negyedik nemzetközi K–1-szabályok szerint megrendezett rangos tornára került sor Budapesten. Tizenhat mérkőzés, látványos kiütések, csontzene, Bárdosi Sándor elsőmenetes K.O.-ja, a világklasszis Alekszej Ignasov véleményes győzelme a ringben, valamint sztárparádé a ringen kívül. Röviden így lehet összefoglalni az eseményt, melynek díszvendége a regnáló K–1-világbajnok, Remy Bonjasky volt, balján pedig a WBO félnehézsúlyú ökölvívóbajnoka Erdei Zsolt ült, aki a Nemzeti Sport Online-nak elmondta: nem zárható ki, hogy a profi boksz után majd kipróbálja magát a K–1 világában is.
Ignasov (fehérben) főleg a térdére támaszkodott
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Ignasov (fehérben) főleg a térdére támaszkodott
Ignasov (fehérben) főleg a térdére támaszkodott
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Ignasov (fehérben) főleg a térdére támaszkodott

NÖVÉNYI: A MAGYAR K–1-ESEK BEKERÜLHETNEK A VILÁGELITBE

„Ez a gála bizonyította, hogy vannak olyan magyar harcosok, akik pár éven belül a világ élvonalába kerülhetnek. Bárdosi Sanyinak viszont talán még annyit sem kell várnia ahhoz, hogy az MMA-szakágban világszerte megtanulják a nevét” – nyilatkozta Moszkva olimpiai bajnok birkózója, Növényi Norbert, aki nemrég a WFCA nevű szervezetnél világbajnoki címet szerzett. Növényi hozzátette, 52 évesen ő már nem tervez újabb ringbe lépést.
A Papp László Budapest Sportarénában megtartott K–1-gála szombati programjában összesen 16 meccs szerepelt. Rendeztek egy nyolcfős nehézsúlyú és egy négyfős K–1 Max (70 kg) tornát. Az esemény két főmérkőzése Bárdosi Sándor MMA-szabályok szerint rendezett összecsapása volt a horvát Miroslav Scibran ellen, illetve a fehérorosz Alekszej Ignasov és a bosnyák Dzevad Poturak találkozója.

Úgy tartják, hogy a küzdősportokban egy gála színvonalát többek között a rangos díszvendégek mutatják. Nos, ezen a téren nem volt hiány a szombati rendezvényen, hiszen olimpiai bajnokokat (Kovács István, Növényi Norbert) ugyanúgy felfedezhettünk a széksorok között, mint városvezető politikust (Hagyó Miklós főpolgármester-helyettest), vagy éppen a világ jelenlegi (egyik) legjobb K–1-harcosának tartott aktuális világbajnokot, a holland Remy Bonjaskyt. Egyébként Várhidi Péter, labdarúgó-válogatottunk korábbi szövetségi kapitánya is helyet fogalt a nézőtéren.

Mellesleg voltak csinos táblatartó lányok, és természetesen a magyar celebvilág is képviseltette magát, bár ők már kevésbé tartoztak „a jelenlétükkel az est fényét emelők” kategóriájába. Az est fényét igazán a harcosok emelték, akik több látványos kiütéssel szórakoztatták a nagyérdeműt.

ERDEI KEDVET KAPOTT A K–1-HEZ

„Többször hívtak már ehhez hasonló K–1-rendezvényekre, de eddig még nem vettem részt ilyen eseményen. A boksszal összehasonlítva ég és föld a kettő. Sokkal nagyobb és sokkal brutálisabb kiütéseket is lehet látni a K–1-ben, vagyis ez talán még keményebb sport. A kéztechikájuk nem az igazi a fiúknak, de a rúgásaik nagyon megrendítő erejűek. A meccseket elnézve belegondoltam, hogy miután befejezem a bunyót, talán kipróbálom magam K–1-ben. Persze túl a harmincon hosszú pályafutásra nem számíthatnék, de az ütéskombinációimra támaszkodva lehetne keresnivalóm ebben a műfajban” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Erdei Zsolt, aki hozzátette, természetesen egyelőre az ökölvívásra koncentrál, ám azt még nem tudja, hogy mikor lesz újra jelenése Hamburgban klubjánál, az Universumnál.
Az első emlékezetes K.O. a pécsi Zentai Máté nevéhez fűződött, aki a nehézsúlyú torna negyeddöntőjében az első menetben diadalmaskodott a sportág vezető országából, Hollandiából érkező Mounir Zekhini ellen (2002 óta csak hollandok nyerték meg a világbajnokságnak beillő GP-döntőt).

Zentai előbb egy félfordulatos rúgással gyomorszájon találta ellenfelét, majd nyújtott lábbal fejbe, ami után véget is ért a mérkőzés. Az elődöntőben aztán Zentai szenvedett elsőmenetes vereséget a későbbi végső győztes horvát Mladen Bestrovactól, aki tisztán fejbe rúgta a kesztyűit egy pillanatra leengedő pécsi fiút.

A torna előtt a szervezők a magyarok közül Zentai mellett a Németországban készülő Török Dánieltől (aki az énekes Török Ádám fia) várták azt, hogy meglepetést okoz, de a negyeddöntőben egyhangú vereséget szenvedett az esélyesebb román Sebastian Ciobanutól.

A harmadik magyar, Veres Ádám a cseh Roman Kleibltől kapott ki.

A nehézsúlyúak küzdelmét végül Bestrovac nyerte meg, a döntőben a hatalmas elánnal küzdő Ciobanut győzte le (a románt vérző sebe miatt már majdnem leléptették, majd amikor folytatódott a küzdelem, olyan sorozatot indított, hogy ellenfelére számolni kellett), míg a 70 kilósok között, ahol csak magyarok indultak, Vörös Roland végzett az élen.

A gála magyar vonatkozású fő műsorszáma Bárdosi Sándor MMA-szabályok szerint rendezett meccse volt a horvát Miroslav Scibran ellen.

A birkózásban olimpiai ezüstérmes, szumóban világ- és Európa-bajnok Bárdosi a Dragon Ball Z című ismert japán animefilm képeire sétált békésen a ringbe, ahol elszánt harcossá változott (azt nem tudjuk, hogy Son Goku kame hame varázsszavát elmormolta-e).

Pillanatok alatt ledöntötte a lábáról ellenfelét, majd előbb a földön fekve megsorozta a horvátot, aztán egy fojtástechnika révén meg is nyerte a meccset.

BÁRDOSI: FEJBEN NYERTEM

„Átgondoltabban harcoltam, mint a horvát, ezzel tudtam nyerni – nyilatkozta győzelme után Bárdosi Sándor. – Sikerült ledöntenem, majd kézzel sokkal jobb voltam, végül pedig egy fojtással próbálkoztam, amelyből nem tudott szabadulni.”
„Az a célom, hogy újra a világ elitjébe kerüljek, és az ősszel szeretnék ismét megmérkőzni a háromszoros világbajnok Semmy Schilttel, akit egyedül én tudtam korábban kiütéssel legyőzni” – nyilatkozta még a rendezvény előtt a Nemzeti Sport Online-nak a gála legnevesebb fellépője, a 2001-ben világbajnoki 3. fehérorosz Alekszej Ignasov.

A hosszú kihagyás után Budapesten visszatérő klasszis a bosnyák Dzevad Poturak elleni meccsen nem igazolta, hogy valóban helye volna a világelitben. Ignasov nagyon defenzíven harcolt. Elsősorban térdrúgásaira támaszkodott, de Poturak pontos és gyors ütéseivel többször is tisztán eltalálta Ignasovot.

BONJASKY: TÖKÉLETES GÁLA

További képek a gáláról

„Kiváló meccsek, nagyszerű rendezés, minden szempontból tökéletes gálát láthattunk. Gratulálok a szervezőknek és a résztvevőknek” – mondta az esemény után a háromszoros világbajnok díszvendég, Remy Bonjasky.
A pontozók előbb döntetlent hirdettek, majd egy extramenet után meglepő módon az erejével teljesen elkészülő fehéroroszt hozták ki győztesnek.

A meccsről sokat elárul, hogy míg Poturak a szervezőktől megkapta a legjobb harcosnak járó különdíjat, a közönségtől pedig hatalmas tapsot, addig a győztes Ignasov teljesítményét füttykoncerrttel „jutalmazták” a nézők.

A gála összességében színvonalasra sikerült, bár a magyar versenyzők eredményét illetően lehet hiányérzetünk, és a nézőtéren is akadtak üres széksorok.

"Ahhoz, hogy Magyarország még inkább bekerüljön a nemzetközi K–1 vérkeringésébe, sokkal több ilyen gálára lenne szükség. Az a baj, hogy a magyarok kevés meccset vívnak, ezért nem tudják felvenni a versenyt a nemzetközi élmezőnnyel."

"Jó úton járunk, de amíg nincs telt ház egy-egy ilyen rendezvényen, addig mindig lehet hova előrelépni. Minden attól függ, hogy mennyi támogatót tudunk megnyerni a K–1 mellé” – értékelt a torna után az egyik főszervező, Katona Attila.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik