Bronzérmet szerzett Szentpéterváron férfi párbajtőrcsapatunk

Vágólapra másolva!
2007.10.07. 15:08
A harmadik helyért rendezett összecsapáson 45-40-re nyert a spanyolok ellen, így bronzérmet szerzett a magyar férfi párbajtőrcsapat a szentpétervári vívó-világbajnokságon. A Kulcsár Krisztián, Boczkó Gábor, Imre Géza, Kovács Iván négyes összeszedett, koncentrált teljesítménnyel harcolta ki az érmet a tavalyi ezüstérmessel szemben.
Boczkó Gábor
Boczkó Gábor
Boczkó Gábor
Boczkó Gábor

Az első fordulót kihagyó magyar együttes Dél-Korea ellen kezdett a 16 között, és váratlanul könnyű győzelmet aratott. Kulcsár és Boczkó plusz nyolcas, Imre plusz négyes találati mutatóval zárt.

Következhetett a venezuelai együttes, és elsősorban Boczkó Gábor remeklésével sikerült legyőzni a dél-amerikaiakat. A kiváló vívó plusz tizennégyes találati mutatót produkált.

A döntőbejutás sajnos már nem sikerült. Bár előbb Kulcsár 4-2-re verte Confalonierit, majd Boczkó is 1-0-ra Rotát, utána azonban négy magyar vereség következett. A zárósorozatban ugyan Imre 2-1-re nyert Rota ellen, Kovács azonban eggyel kikapott Carozzótól, így Boczkó és Confalonieri összecsapására maradt a döntés. A kétpontos hátrányban lévő (19-21) magyar vívó ugyan próbált egyenlíteni, de nem sikerült, így az olaszok lettek a döntősek.

A bronzéremért vívott mérkőzésen Boczkó kezdett Marc Fonttal, és 3-1-re nyert, majd Imre 7-7-et vívott Jose Luis Abajóval, Kulcsár pedig 2-1-re verte Eduardo Sepulvedát (12-9). A folytatásban Imre 7-6-ra kikapott Fonttól, Boczkó 3-2-re megverte Sepulvedát, Kulcsár 7-6-ra alulmaradt Abajóval szemben (27-25).

Következett két újabb egytusos vereség, Imre Sepulvedától kapott ki 8-7-re, Kulcsár pedig Fonttól 3-2-re, így Boczkó és Abajo párharca előtt 36-36 volt az állás. Nagy teherrel lépett pástra Boczkó, de ezúttal legalább nem kellett neki hátrányt ledolgoznia, mint az olaszok elleni negyeddöntős összecsapáson.

Ennek megfelelően nem sietett, türelmes és a döntő momentumban pontos volt. Mintegy két perc elteltével megszúrta ellenfelét, aki ezáltal kedvezőtlen helyzetbe került, mert neki kellett futnia az eredmény után.

Boczkó élt a helyzetből adódó lehetőséggel 40-37-re ellépett, s bár már csak 40 mp volt hátra, várni lehetett, hogy nem vívják majd ki az időt, gyorsan fognak esni a találatok. Így is történt, 45-40-nel zárult a találkozó.

Boczkó plusz 8-cal, Imre mínusz 2-vel, Kulcsár mínusz 1-gyel zárt.

VÉGEREDMÉNY

A 3. HELYÉRT
Magyarország-Spanyolország 45-40

KORÁBBAN

ELŐDÖNTŐ
Franciaország-Spanyolország 45-40
Olaszország-Magyarország 32-27
NEGYEDDÖNTŐ
Franciaország-Oroszország 45-33
Spanyolország-Lengyelország 45-39
Olaszország-Ukrajna 31-30
Magyarország-Venezuela 32-17
A 16 KÖZÖTT
Magyarország-Koreai Köztársaság 45-25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik