Kiss Norbert összetettbeli előnye tovább nőtt

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2015.06.28. 13:29
null
Kiss Norbert a leggyorsabb volt az időmérő edzésen
Kiss Norbert összetettbeli előnye tovább nőtt a kamionos Európa-bajnokságon, miután megnyerte az első futamot a nürburgringi versenyen.



Népünnepély. Leginkább így lehetne jellemezni, ami a Nürburgringen zajlik ezen a hétvégén, aminek persze fontos része, hogy a pályacsíkon kőkemény küzdelem zajlik a kamionos Európa-bajnokság résztvevői között. Tavaly a hétvége folyamán 175 ezren(!) követték az eseményeket, az idén is legalább ennyi nézőre számítanak. Nem csoda, hogy a szeptember első hétvégéjén esedékes hungaroringi futam szervezői is ideutaztak tapasztalatot gyűjteni. A hatalmas érdeklődés természetesen a versenyzőknek is tetszik, sőt, a saját bőrükön is érzik.

„Itt nagyon kell figyelni arra, hogy időben elindulj a rajtrácsra, mert ezúttal is akkora tömeg hömpölygött a sátrak között a depóban, hogy sokkal tovább tartott kijutni, mint normál esetben” – mondta Kiss Norbert, aki a leggyorsabb volt az időmérő edzésen, úgyhogy az első futamon a pole pozícióból rajtolhatott.

Talán mondani sem kell, kihasználta az adódó lehetőséget.

„Jól sikerült a rajt, és végig kontroll alatt tudtam tartani a versenyt, amelynek második felében Lacko ugyan felzárkózott rám, de szerencsére nem annyira, hogy esélye legyen támadni. Összességében viszonylag nyugodt futam volt” – nyilatkozta az Eb-címvédő Kiss, aki a második futamon a fordított rajtsorrend szerint a nyolcadik pozícióból várhatta a lámpa szabad jelzését. Próbált a biztonságra törekedni, és sikerült elkerülnie a hatalmas csetepatét, ami az élmezőnyben történt: az egyik kamion felugratott a másikra, a többiek pedig igyekeztek menekülni.

„A rajtnál kettőt előztem, utána még egyet, de nagyrészt vonatozással telt ez a futam. A gyenge pontom továbbra is a kigyorsítás, azon kellene még javítani, mert hiába vagyok gyorsabb a féktávokon és a kanyarokban, ha a kigyorsítás nem megy. Persze nem vagyok elégedetlen, ezúttal is mi szereztük a legtöbb pontot” – mondta Kiss, aki az összetett pontversenyben tovább növelte az előnyét a cseh Lackóval szemben.

Vasárnap újabb két futam vár a mezőnyre a Nürburgringen.

KAMIONOS EURÓPA-BAJNOKSÁG, 17–18. FUTAM, NÜRBURGRING
1. VERSENY

1. Kiss Norbert (magyar, MAN) 24:54.374
2. Lacko (cseh, Freightliner) 1.535 mp h.
3. Hahn (német, MAN) 3.603 mp h.
2. VERSENY
1. Antonio Albacete (spanyol, MAN)
2. Körbert (német, Iveco)
3. Vrsecky (cseh, Freightliner)
…5. Kiss Norbert
AZ EB ÁLLÁSA
1. Kiss Norbert 289 pont
2. Lacko 225
3. Hahn 217

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik