Motorsport: Talmácsi indulhat a hétvégi futamon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.11. 18:29
Talmácsi Gábor rajthoz állhat a szupersport-világbajnokság második, április 14-i futamán, az Aragóniai Nagydíjon. A magyar motoros ugyanis megkapta az engedélyt az orvosoktól.

Talmácsi Gábor még múlt hét közepén elutazott Spanyolországba, ahol először április 4-én Aragónban, majd 7-8-9-én az alcarrasi pályán tesztelt és összesen 175 kört teljesített. A négy napos extra motorozás nemcsak a motor beállításának finomításáról szólt, hanem elsődlegesen az volt a célja, hogy az Ausztráliában elszenvedett súlyos sérülései után kipróbálja magát Gábor.

„Az első és legfontosabb, hogy ma délután a kontrollvizsgálaton Dr. Mattioli Ruggerótól és Dr. Clemente Millan Ginertől megkaptam az engedélyt, hogy a hétvégén rajthoz állhassak Aragonban. Kemény időszakon vagyok túl, de az a lényeg, hogy minden jól alakul és én is egyre jobb formában vagyok.

Az állkapcsom egészen jól bírta a terhelést, a bal bokám még nem százszázalékos, kevésbé tolerálta a váltások miatti igénybevételt, de remélem az is mielőbb rendbe jön. Az alcarrasi 3 napos teszt után nagyon kimerültem, azonban az elvégzett munka mindent szempontból nagyon hasznos és eredményes volt. Ez a négy nap motorozás nagyon jól jött és köszönöm a csapatomnak ezt a lehetőséget. Holnap folytatjuk a munkát, de már élesben és örülök, hogy nem kényszerülök több futamot kihagyni" – mondta Talmácsi Gábor.

Mint ismert, Talmácsi Gábor az ausztrál nyitó futam első szabadedzés második mért körében egy olajfolton megcsúszott, s elesett. Rövid időre elvesztette az eszméletét, és azonnal a pályán található kórházba szállították.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik