Motorsport: Talmácsi dobogós helyen végzett a teszten

Vágólapra másolva!
2013.02.19. 12:48
A harmadik, majd a hatodik helyen végzett Talmácsi Gábor, aki kétnapos ausztráliai tesztelésen vesz részt. Amint arról korábban már beszámoltunk: a cseh Prorace Racing magyar motorversenyzője hétfőn a negyedik helyen zárt.

A második tesztnapon új arcát mutatta az ausztrál nyár: lényegesen hűvösebb, felhősebb idő fogadta a csapatokat, mint tegnap. A menetrend lényegében nem változott, hiszen a supersport kategóriában induló versenyzők ma is kétszer 110 percet gyakorolhattak.

Talmácsi Gábor az első tréningen a harmadik pozícióban zárt, míg a másodikon a hatodik helyen. Számos beállítást sikerült kipróbálniuk, és még vannak ötleteik, amelyektől további fejlődést várnak, szeretnék azokat is kipróbálni a vasárnapi verseny előtt.

„Eddig minden jó irányban halad, igazán elégedett vagyok az elvégzett munkával – értékelt Talmácsi Gábor. – A gyári Kawasakik és a gyári Yamahák nagyon gyorsak ezen a pályán, de én is várok még erőt az új motorblokkunktól. A második edzés végén óriási volt a forgalom a pályán, és hatalmas verseny alakult ki. Olyan volt, mintha nem is teszten lennénk, hanem a mindent eldöntő időmérő edzésen. Kétszer engem is feltartottak, de végül a legutolsó körben így is sikerült javítanom."

SUPERSPORT-VB, TESZT, PHILLIP ISLAND
2. nap, 1. edzés:
1. Lowes (brit, Yamaha) 1:33.507 perc, 2. Kenan Sofuoglu (török, Kawasaki) 1:33.688., 3. Talmácsi Gábor (Honda) 1:34.357. 2. edzés: 1. Lowes (brit, Yamaha) 1:33.076 perc, 2. Kenan Sofuoglu (török, Kawasaki) 1:33.384., 3. Fabien Foret (francia, Kawasaki) 1:33.614,...6. Talmácsi Gábor (Honda) 1:34.048

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik