Kipchoge legnagyobb ellenfele az óra lehet Berlinben

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2023.09.23. 17:57
A férfiaknál elmarad a világ két legjobbja közti csata, de a gyors pálya minden bizonnyal ezúttal is jó eredményeket hoz a német főváros maratoni versenyén.

Tavaly fantasztikus mérföldkő színhelye volt Berlin, a kenyai Eliud Kipchoge 2:01:09 órás eredménnyel megdöntötte saját maratoni világcsúcsát, amelyet egyébként szintén a német fővárosban futott (2:01:39) még 2018-ban. Ami miatt nem várhatunk újabb rekordot a 38 éves legendától, annak az az oka, hogy a bostoni maratonon áprilisban bizony leszerepelt, csak hatodikként ért célba. Más kérdés, hogy kihagyott egy frissítést és problémája volt a bal lábával – most egészen biztosan jobb formában lesz.

Mint elmondta, Berlinben otthon érzi magát, és ezt a futást felkészülésnek tekinti a jövő évi párizsi olimpiára, ahol szeretné sorozatban harmadszor is megszerezni az ötkarikás aranyérmet.

Két rekorddöntése mellett 2015-ben és 2017-ben is győzni tudott a világ egyik leggyorsabb maratoni pályáján, míg első szereplése alkalmával, 2013-ban második lett. A legnagyobb kihívója honfitársa, Amos Kipruto lesz, akinek inkább egy lassú futam kedvezne, lévén az egyéni csúcsa 2:03:13 óra tavalyról Tokióból, ahol másodikként zárt. Idén címvédőként nem ért célba a londoni maratonon, hacsak Kipchogének nem lesz valami problémája, nincs sok esélye legyőzni őt, amiben reménykedhet, hogy megdönti saját legjobbját.

A verseny sokkal izgalmasabb is lehetett volna, ha elindul rajta az ugyancsak kenyai Kelvin Kiptum. Londonban 2:01:25 órás teljesítéssel, minden idők második legjobb klasszikus távú futásával sokkolta a világot áprilisban élete második maratoni viadalán, ő azonban október nyolcadikán Chicagóban lép majd a startvonalhoz. A közelmúltban arról beszélt, biztosan övé lesz a maraton világcsúcsa, de Kipchoge trónfosztása nem az amerikai nagyvárosban történik meg, mivel Kiptum későn kezdte el a felkészülést.

A berlini női mezőnyben ott találhatjuk a címvédő Tigist Assefát, a korábban 800 méteren futó etióp hölgy 2022-ben 18 percet javított egyéni csúcsán, 2:15:37 órás ideje bámulatos, a sportág történelmének ötödik leggyorsabb maratoni futása, nemzeti rekord. Assefa legfőbb kihívója Sheila Chepkirui lehet, ő tavaly decemberben Valenciában repesztett 2:17:29-et, rajta kívül főként további etióp futók lehetnek esélyesek a győzelemre, illetve a dobogóra.

A verseny vasárnap reggel 9.15 órakor veszi kezdetét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik