Versengés a Mount Everesten, a rekordtartó serpa már 28 csúcshódításnál jár

Vágólapra másolva!
2023.05.30. 10:26
Az 53 éves Kami Rita a múlt héten immár huszonnyolcadszor hódította meg földünk legmagasabb pontját, a Mount Everestet, így ismét egyedüli rekorder.

Kegyetlen az élet. Suhajda Szilárd örökre a Mount Everesten maradt, miközben pótlólagos oxigén használata és serpák igénybevétele nélkül igyekezett elérni földünk legmagasabb pontjára, néhány nappal korábban viszont a helyhez kapcsolódó, párját ritkító rekordról számolt be a nemzetközi sajtó.

A nepáli serpa, Kami Rita kedden 28-adszor érte el a 8849 méteres csúcsot (pótlólagos oxigénnel), s így csupán egy héttel a felállítása után átírta saját rekordját.

„Amíg engedi a testem, folytatom a hegymászást”
– fogalmazott az 53 éves férfi az újságíróknak, miután visszaérkezett a katmandui reptérre. Hozzátette egyébként, hogy nem a csúcsdöntésekre hajt, hanem segíteni akar külföldi ügyfeleinek felérni a Mount Everestre. A közösségi oldalán ráadásul arról is írt, kezdetben csupán a megélhetéséért mászott, később azonban a szenvedélyévé vált a foglalkozása.

Bár elmondása szerint nem a számok motiválják, a közelmúltban azért izgalmas párharc bontakozott ki közte és Pasang Dawa között. Utóbbi május 14-én 26. alkalommal mászta meg a csúcsot, így utolérte Kami Ritát, aki viszont három nappal később 27-edszerre is feljutott a legmagasabb pontra. Csakhogy a hét elején Pasang Dawa is 27-re növelte a sikeres mászásai számát, ezt múlta most felül a hegyet először 1994-ben meghódító Kami Rita.

A férfi a csaknem harminc évvel ezelőtti kezdeteket követően majdnem minden évben járt a Mount Everest tetején, szaktudása és képességei miatt népszerű a külföldi hegymászók körében.

Foglalkozása amolyan családi hagyomány, apja az első serpavezetők egyike volt, míg Kami Rita az Everest mellett meghódította például a K2-t (8611 m), a Cso Ojut (8201 m), a Manaszlut (9163 m) és a Lhocét (8516 m) is.

Ami a nem nepáli vagy tibeti származású, azaz külföldi mászókat illeti, a brit Kenton Cool tartja a rekordot 17 csúcsra éréssel. Annak pedig éppen május 29-én, hétfőn volt hetven éve, hogy Edmund Hillary új-zélandi hegymászó és Tenzing Norgaj serpa először feljutott a 8849 méteres csúcsra. A Csupasporton egyébként már írtunk egy összefoglalót a korábbi rekorderról, a legendás Apa serpáról.

Fotó: Kami Rita Facebook-oldala. Cikk forrása:sports.yahoo.com

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik