Négylábú túrapartnerek – kutyafajták, amelyek imádják a természetjárást

Vágólapra másolva!
2023.05.03. 12:22
Minden kutya szeret kimozdulni, de léteznek olyan fajták, amelyeknek ez kifejezetten létszükséglet.

Túrázni bármilyen kutyával lehet. Ha a kora és egészségi állapota nem akadályozza az állatot a mozgásban, még azt sem nagyon kell figyelembe vennünk, milyen fajtát tartunk. A természetet mindegyik szívesen fedezi fel, az új szagok és az ismeretlen terep sokáig képes lekötni a figyelmét. Néhány kilométer folyamatos megtételére gazdája közelében már egy néhány hónapos törpetacskó is képes, persze arra érdemes figyelni, hogy legyen nálunk megfelelő mennyiségű ivóvíz, valamint ha a kutya fáradni látszik, álljunk meg pihenni.

Ha nagyobb teljesítménytúrákat tervezünk a jövőben, és azt szeretnénk, hogy négylábú társunk is elkísérjen, érdemes az alábbi fajtákból választani.

 

Forrás: Wikipedia / utopialands.com

Szibériai husky

Régebben munkakutyának tenyésztették, mert a szibériai fagyban is rendületlenül húzta a szánt, manapság jóval többen tartják házi kedvencként. A mozgás, a természet felfedezése a lételeme, bármikor készen áll a kalandra. A hosszabb távok meg sem kottyannak neki, vidáman menetel gazdája mellett. Vidám személyiségű, jól kijön a többi kutyával, közben éber és védelmező.

 

Forrás: Wikipedia / Ben Gwilliam

Ausztrál juhászkutya

Eredeti munkája az állatok terelése, és ezt a világ több tájegységén a mai napig végzi. Hobbicélra is tartható, intelligens, mozgékony kutyaként ismert, amely rengeteg agility és egyéb kutyáknak való sportban jeleskedik. Sportos testalkata, barátságos természete miatt kitűnő túrapartner, probléma nélkül bírja a többórás folyamatos gyaloglást, akár nehezebb terepen is.

 

Forrás: Wikipedia / Bonnie van den Born

Rövid szőrű német vizsla

Az egész világon az egyik legismertebb vadászkutya, de ez nem jelenti azt, hogy csak a vad felkutatásakor és becserkészésekor érzi jól magát a természetben. Erőteljes testfelépítésű, élénk és érdeklődő természetű. Jól bírja a megerőltető sétákat, az időjárás változásai sem különösebben zavarják, órákat menetel mellettünk. Gazdájához erősen kötődik, társaságot kedvelő, emberekkel jól kijövő fajta.

 

Forrás: Wikipedia / Briantresp

Magyar vizsla

A fajta mozgásigénye már-már csillapíthatatlan, amire bizonyíték, hogy sokszor Lubics Szilviát is magyar vizslái kísérik futóedzéseire. Olyan túrát nemigen találunk, amelyen vizslánk jobban elfáradna, vagy nehezebben bírná a kilométereket nálunk, talán csak a sziklásabb terepviszonyok okozhatnak neki gondot. Barátságos és szeretetteljes, mindig útra kész, egy magyar vizslával az oldalunkon egészen biztosan nem unatkozunk.

 

Forrás: Wikipedia / Silke Hollje-Schumacher

Portugál vízikutya

Ahogy a neve is utal rá, az Ibériai-félszigetről származik, ahol főként a halászok munkáját segítette. Visszahozta a hálót, futárszerepet töltött be a hajó és a szárazföld vagy akár hajó és hajó között. Nagyon aktív fajta, emellett imádja a családi nyüzsgést. Nem riasztja vissza a kemény munka, sőt egyenesen imádja, ha sok a dolga, így biztosak lehetünk benne, hogy túráink során is remek útitárs lesz.

A kutyáknak különösen hasznos a túrázás, a súly karbantartása mellett számos előnyös hatását lehet kiemelni, ezekről ide kattintva olvashat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik