Rakonczay Gábor új rekordja: 58 óra kajakozás és 75 perc alvás a Dunán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.02.21. 13:25
Rakonczay Gábor teljesítette a célját, kajakkal 58 óra alatt leevezett a Duna magyarországi szakaszán, Dunakilititől egészen Mohácsig.

„Ahhoz képest, hogy az egész ötlet csak pár hete jött, mégis nagyon szépen szállította az ultrázás masszív tanulságát: bármi van, csak menj tovább!

A problémák, a nehézségek, a szembeszél vagy a fáradtság időleges dolgok és nem attól szűnnek meg, ha megállsz, hanem attól, ha továbbmész. Masszívan és fókuszálva. Az éjszakai vihart úgyis felváltja egy csendes napkelte, a fáradtságot pár biztató szó” – írta a közösségi oldalán Rakonczay Gábor.

Rakonczay Gábor múlt pénteken indult Dunakilitből, az első öt órában már negyven percet sikerült faragnia a tervezett menetidőhöz képest. Estére erősödő szél érkezett a folyón, majd az éjszakai szakaszon – már Esztergomnál – a hirtelen felerősödő nyugati oldalszél jelentős, a hajó fölött is átcsapó hullámokat vert.

Egy ilyen hullám úgy elcsavarta a hajót, hogy Rakonczay az éjszaka közepén vízbe borult. A járművet sikerült a partra húznia, majd átázott ruháitól megszabadulva evezett el a következő frissítőpontig.

Itt a kísérőbuszban megszárítkozott és átmelegedett, majd azonnal folytatta a túrát. Első alvását Budapest déli részén, szombat 13 órakor tervezte, ám az éjszakai kalandok hatására úgy döntött, nappal halad, amíg tud. Végül a teljes túra alatt három alkalommal 15 percet, egyszer pedig 30 percet aludt.

A második nap pirkadattól erős, helyenként 70 kilométer per órás szembeszéllel kellett megküzdenie. Az utolsó 120 km-en már csak frissítő szüneteket tartott, így ért vasárnap éjfél után 10 perccel Mohácsra.

„Amikor elvállaltam a felkérést, azt gondoltam, hogy a Duna egy hosszú és unalmas folyó, ehhez képest végig olyan volt, mint egy akciófilm: folyamatosan figyelni kellett, a folyó tele van meglepetéssel. De megcsináltuk” – nyilatkozott Rakonczay Gábor a csaknem 58 órás evezés után.

Kép: Rakonczay Gábor Facebook-oldala

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik