Új csúcsot futott az antarktiszi maratoni versenyen a lett orvostanhallgató

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2022.01.01. 15:06
Címkék
A tizenhatodik jeges kihívás női győztese óriási fölénnyel, pályacsúccsal ért célba a világ legdélebbi pontján rendezett maratoniján. 

Ideálisnak semmiféleképpen sem nevezhető körülmények között vágtak neki a napokban a 42 kilométeres távnak az antarktiszi nemzetközi maratoni futóverseny résztvevői, akik arra vállalkoztak, hogy a déli sarkvidék jégmezőin bizonyítsák rátermettségüket.

Aki persze ilyen kalandra adja a fejét, ne csodálkozzon azon, ha sokszor csontig hatoló, mínusz 20 fokos hidegben, rémisztő hóviharban kell rajthoz állnia, szembeszállva a természet legyőzhetetlennek tűnő erejével.

Ilyen vállalkozó kedvű jelentkezőből bőven akad minden évben.

Ezúttal 18 ország összesen 62 futója vágott neki a földkerekség legdélebbi pontján megrendezett maratoni futóversenynek.

Pedig az előjelek nem sok jót ígértek: a kegyetlen hóvihar miatt a rajtot három nappal el kellett halasztaniuk a szervezőknek.

Úgy tűnik, jó húzás volt később rendezni a versenyt: a nők 12 fős mezőnyében a 30 éves lett Evija Reine ugyanis pályarekorddal hálálta meg a döntést. A még orvosi egyetemre járó sportember 4:06.11 óra alatt teljesítette a távot, és ezzel a brit Fiona Oakes 2013-ban futott, 4:20:02 órás csúcsát adta át a múltnak. A dobogó második helyén – jócskán lemaradva a lett futónő mögött – az egyesült államokbeli Grace Yao végzett megelőzve a brit-amerikai Julia Huntert.

Jóval szorosabb küzdelmet hozott a férfiak versenye, mivel kevesebb mint másfél perc döntött az állóképességi sportokban remeklő lengyel Grzegorz Boguna javára (3:53.02) a francia Julien Cazorlával szemben (3:54.30). A harmadik helyen az egyesült államokbeli Derk Cullinan ért célba.

A férfiak viadalán részt vett a brit felfedező Lou Rudd, aki éppen december 17-én ért a rajt helyszínére, Union Glacierbe, miután több száz kilométert tett meg az Antarktiszon. A kihívás legidősebb tagja a 74 éves izraeli-amerikai Pini Haroz volt, aki majdnem nyolc és fél óra alatt futotta le a távot. A mezőnyt színesítette a korábbi tengerészgyalogos, a Veszett vad című film főszereplője, Jordan Wylie is, aki súlyos Achilles-ín-sérülése ellenére is vállalta a megméretést.

További érdekesség, hogy a 16. antarktiszi maratonit követően 11 futó csatlakozhatott a Hét Földrész Maratoni Klubjához – ők azok, aki már a földkerekség összes kontinensén sikeresen megbirkóztak a 42 kilométeres távval.

https://www.youtube.com/watch?v=jpv-dEb2-nE

A 2022-es viadalt december 14-én tartják, hacsak az időjárás nem szól közbe.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik