Tanulság: több kell a Mr. Olympiához

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2021.10.11. 19:13
A középmezőnyben végzett a Mr. Olympián Molnár Péter testépítő, aki rájött, hogy a sikeres szereplés érdekében kizárólag a testépítésre szabad összpontosítania, továbbá az is fontos, hogy megismerjék a nevét a pontozóbírók.

Közvetlenül a verseny után kissé csalódottan értékelte szereplését profi pályafutása első Mr. Olympiája után. Aludva egyet a versenyre miképpen látja a történteket?

Ha valaki temérdek pénzt és energiát öl bele, amit tiszta szívből csinál, de nem úgy sülnek el a dolgok, ahogyan szeretné vagy megszokta, érthető módon csalódott – mondta a Csupasportnak Molnár Péter. – Sohasem fordult elő velem, hogy nem kerültem be az első hat közé, úgyhogy fel kell dolgoznom a történteket. Nem akarok magyarázkodni, jövőre szeretném bizonyítani, megy ez másképpen is. Mindannyiunk életében előfordulnak mélypontok, a lényeg az, hogyan kezeljük őket, ki tudunk-e mászni a gödörből, illetve tanulunk-e belőlük.

Leszámítva a két héttel korábbi Arnold Classicot, ez volt élete első első igazi megméretése a profik között. Nem túl szigorú önmagához? A mezőny felét mégiscsak megelőzte.

Erre azt tudom válaszolni, hogy újra kell építenem a karrieremet. Az Egyesült Államokban a pontozóbírók egyáltalán nem veszik figyelembe, ha valaki európai vagy ázsiai versenyeken ér el sikereket. Egyszerűen átnéznek az emberen, ha még nem ért el számottevő sikert. Mondta is nekem Dennis Wolf, aki korábban több Mr. Olympián is részt vett, hogy többet kell mutatnom magam, máskülönben nem fognak elfogadni.

A másik dolog, hogy teljesen más lett volna a helyzet a Mr. Olympián, ha kimagasló lettem volna a mezőnyben. Mivel azonban a normál súlyom alá kellett mennem, nem tudtam ezt megvalósítani. Mindenesetre most elindulok néhány helyi viadalon, jövőre pedig több kontinentális Arnold Classicon szeretnék részt venni, hogy a bírók minél jobban megismerjenek. Addig úgysem engednek a »nagyok« közé, amíg nem bizonyítok gyengébb mezőnyben.

Harminckilenc évesen azért csak szerzett már némi ismertséget a testépítővilágban?

Persze. A verseny előtt a fiatalabbak mondták nekem, hogy számukra én testesítem meg a klasszikus testépítőt, rajtam nőttek fel, és belőlem merítettek ihletet, ami ugyan jólesett, de magamban azért mosolyogtam rajta. Ennek tükrében nem ártana, ha kritikusaim átértékelnék a tizennegyedik helyemet. Hosszú távon kell gondolkodnom, mert ez egy másik iskola. Olyan, mint amikor az ember a középiskolából egyetemre megy, és bizonyítania kell, igenis van helye a legjobbak között.

Beszéljünk kicsit a Mr. Olympia hangulatáról is!

Elképesztően színvonalas és látványos volt a verseny, a szervezők iszonyatos háttérmunkát végeztek, nem lehet panasz a körítésre. A nyílt kategória győztesének járó Sandow-szobrocskát például 3D-ben jelenítették meg, és ezáltal úgy tűnt, mintha igazi lenne. Annak ellenére, hogy a középmezőnyben végeztem, nem éreztem magam statisztának, és remélem, hogy egyszer főszerephez jutok.

Milyen volt testközelből látni a nagyokat, a nyílt kategória győztesét, Mamdu Elszbiajt vagy éppen Brandon Curryt?

Több profi sportolót is ismerek a nyílt kategória élmezőnyéből, és szerencsére ők is tudják nagyjából, hogy ki vagyok. Még közös fotó is készült egyikükkel, aki nagy meglepetésemre ismert engem. Rengeteg támogatást kaptam kint a profiktól.

Melyek a Mr. Olympia legfőbb tanulságai?

Az egyik, hogy a koronavírus-járvány sok mindentől elvonta a figyelmemet, emiatt nem tudtam kizárólag a felkészülésre összpontosítani. Egy fenékkel több lovat, nem ülhetek meg, nem lehetek egyszerre testépítő, üzletember és tökéletes partner. Akikkel a Mr. Olympián találkoztam, nem küszködtek ilyen problémákkal, csakis a testépítéssel foglalkoznak, egyedül ezzel telnek a mindennapjaik. Az már nem elég, hogy odafigyelek a táplálkozásomra, edzek, és nem járok bulizni.

Hogyan tovább?

Mint mondtam, ebben az évben még több versenyen is el szeretnék indulni. Most indulunk Kentuckyba, majd Floridában lépek fel, de terveim között szerepel két európai és egy egyiptomi verseny is. Hosszú távon ugyanakkor el kell gondolkodnom a folytatáson, mert nem vagyok mai gyerek. Nekem is intő jel lehet, hogy harminchét évesen nemrég elhunyt George Peterson testépítő. Fontolóra kell vennem, mi a fontos, a pályafutásom vagy az egészségem. Ha jövőre nem nagyon változnak a dolgok, nem biztos, hogy erőltetem a versenyzést. Mindenesetre egyelőre úgy tervezem, hogy folytatom.

 


MR. OLYMPIA 2021


Klasszikus testépítés:

1. Chris Bumstead (Kanada)
2. Terrence Ruffin (Egyesült Államok)
3. Breon Ansley (Egyesült Államok)
4. Urs Kalecinski (Németország)
5. Ramon Rocha Queiroz (Brazília)
…14. Molnár Péter (Magyarország)


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik