Még 75: Rokob József célja a 200 ironman

Vágólapra másolva!
2021.04.04. 18:41
Az eddig 125 Ironmant teljesítő Rokob József immár háromszoros apukaként várja a folytatást, ég benne a tűz, akár egyből nekivágna egy tízszeresnek, és az elkövetkező években szeretne eljutni kétszázig.

„A világ legrövidebb interjúja lesz” – reagált először megkeresésünkre Rokob József, aki korábban 125 Ironmant teljesített, 2013-ban pedig – Szőnyi Ferenc előtt – megnyerte a Garda-tónál tartott harmincszoros Ironmant.

Merthogy a sportágában semmi sem történt az elmúlt évben, a koronavírus-járvány elsöpört minden megméretést, így aztán, mint mondta, nincs miről beszámolni.

Beszélni viszont igen, hiszen végtére mégiscsak ott szakadt meg a történet, hogy 2019 augusztusában megnyerte a Svájcban rendezett tízszeres Ironmant (Swissultra), aztán úgy tervezte, hogy a folytatásban elsősorban háromszoros és ötszörös távokon szerepel.

„Már nem is emlékszem, mire neveztem be, de végül nem bánkódtam, mert ennyi sporttal töltött év után szükség volt a pihenőre – kezdve a civilben vállalatvezető férfi, aki 2009-ben kezdett komolyabban sportolni. – Lassan 43 éves leszek, a tornászoknál már nagypapának számítanék, ám a sportágamban még van jövőm.”

Tavaly megérkezett a harmadik gyermeke, „így már teljes embert és jelentős logisztikát igényel a feladat”, szóval valóban pihent. Mint nevetve mondja, nem lett százkilós, figyelt arra, hogy ha újrakezdi, ne mínuszból induljon, ám edzegetni az idén kezdett el.

„A pihenő jól jött, ám most már nagyon versenyeznék – így Rokob. – Irigylem azokat, akik például csak úgy elmennek futni, hogy jól érezzék magukat vagy fogyjanak pár kilót. Én célorientált vagyok, kell, hogy tudjam, mire készülök, miért kelek fel hajnalban és mozgatok meg minden követ. Szóval a céltalanság és a motiválatlanság miatt nehéz.”

Eddig három megméretésre nevezett, de egy májusit már töröltek, kérdés, mi lesz a másik kettővel, a colmari (Franciaország) háromszoros és a svájci tízszeres Ironmannel. „Tíz-tizenöt indulóról lenne szó, akik a szabad levegőn versenyeznek, remélem, nem lesz gond. Gazdasági megfontolás is állhat a háttérben, hiszen ha sokan nem tudnak elutazni, nem biztos, hogy például öt versenyzőért érdemes vállalni a rendezést.”

Rokob egyébként a terveiről, céljairól legfeljebb baráti körben beszél, esetleg a mostanihoz hasonló megkeresésekkor, a közösségi médiában egyáltalán nincs jelen. „Minek? Van elég dolgom anélkül is.” Mint mondja, kvázi pihenni jár a versenyekre. „Nem kell telefonálni, e-maileket küldeni, kényelmes csak a három sportággal foglalkozni. Szokták kérdezni, mennyi ideig tart a regenerálódás. Semeddig, nem fáradok el.”

Talán az egyéves kimaradás miatt és mert nagyon menne már, úgy érzi, simán nekiállna egy 10-szeres Ironmannek, de ha két hétig csak a sportra koncentrálhatna, akár a harmincszorosba is belevágna. „Legalábbis így érzem, hiszen sérülésem nincs, motivációm viszont igen.”

Úgy saccolja, hogy nagyjából még öt év lehet benne, szeretne eljutni 200 Ironmanig – és nevetve teszi hozzá, hogy öt-tízszeres verziókból egész hamar össze is jöhet a maradék 75.

Képek forrása: rokobjozsef.com

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik