Blogra futottunk: a futás, mint óriási energiaforrás

Vágólapra másolva!
2022.11.10. 08:31
Sok a házimunka, még több a munka, nincs semmi másra idő – sok futóhölgynek ismerős, hogy szinte semmi sem fér be a nap huszonnégy órájába, de a futás valami csoda okán nem maradhat el.

Mostanában egyre jobban megy a futás (önmagamhoz képest), ami egyfelől az edzőmnek, Krátky Egonnak és az általa előírt szuper feladatoknak köszönhető, másfelől pedig a mostani időjárásnak. Egyszerűen lubickolok a reggeli hét-nyolc Celsius-fokos időben, ilyenkor a torokra még nem kell figyelni, mert a fájdalomhoz még kevés ez a hűvös. Viszont mivel mindig inkább alulöltözöm, az izzadás sem zavaró, folyadékot is alig kell vinni, nekem hihetetlen jó érzés ilyenkor kint sportolni! Az emelkedős résztáv nem elvesz az energiáimból, hanem inkább feltölt, reggel fél hétkor már sprintelgetek, utána forró zuhany, aztán rohanás dolgozni.

Ezeken a napokon mindig jókedvem van, mindenkivel viccelődöm, és pörgök ezerrel.

Szombaton azért kellett magam győzködni, hogy keljek már fel, de tudtam, hogy ez addig tart, amíg össze nem szedem a cuccaimat a futáshoz. Egy órát nyomtam le a Duna mellett, utána írtam is az edzőmnek, hogy minden pillanatát imádtam – friss levegő, puha, nedves levelek a talajon, ráadásul alig találkoztam valakivel, és ami még ide tartozik: a kedvenc zenéimet hallgattam, s fülig érő szájjal csapattam. Egészen furcsa nekem, hogy úgy tudok futni egy órát (magamhoz képest elég jó tempóban), hogy végig élvezem, nem kell az órámat figyelgetni, hogy még hány perc van hátra, mert egész egyszerűen nincs jelentősége. Pluszélményt jelentett, hogy megdicsért az edzőm is, elégedett volt a teljesítményemmel. Vasárnap pedig lenéztem a reggeli TRX-edzésre, s mivel rég jártam a csoportban, újabb pozitív élménnyel lettem gazdagabb: le voltak döbbenve, mennyit fogytam, és milyen vékony vagyok.
Mi több, táplálkozási tanácsokat kellett adnom, mert a többiek úgy érezték, ez a változás őket is tudja motiválni.

Amikor elmondtam, hogy ehhez a nagy intenzitású futóedzések is hozzájárultak, már nem aratott osztatlan sikert, hiába na, nem mindenki szeret futni. No de micsoda sikerélmények ezek, kérem szépen! Fantasztikus érzés!

RUNBABYRUN.BLOG.HU
És ha már a sikerélmény… A járványidőszak miatti nehézségek, kényszerszünet után ismét megrendezték a Piros 85 terepfutóversenyt, amelyen – szervezői újításként – csapatváltók is indulhattak. A Piros top 10-es futói közé tartozó Vincze Zsófi ezúttal a Szolgálati Agarakkal csapatta – a frissítésről, a váltópontokról, a nehézségekről és a versenyen (ma még) hiányzó részletekről írt beszámolót.

MARÁZ ZSUZSANNA (Facebook)
Igaz, hogy nem mai keltezésű a Spartathlon-győztes ultrafutó, Maráz Zsuzsanna bejegyzése, ugyanakkor rendkívüli és szívbemarkoló is a története: Magyarország egyik legkiválóbb hosszútávfutója megnézte az A tizenhármak című filmet, és ennek kapcsán említette a világ tán leghíresebb barlangi búvárát, John Volantent, akivel – mint kiderült – egy mezőnyben futott 2016-ban a legendás görög ultraversenyen.

TRIXILIFE (Facebook)
A kiváló triatlonos, Cser Beatrix a Hawaiin rendezett ironman-világbajnokság emlékeit elevenítette fel a közösségi oldalán megjelentetett beszámolójában – az akaraterő, a hit és persze a versenyzői rutin is segített, hogy az írás szerzője és főszereplője eljusson a célig.

KÉK-TÚRA – MOLNÁR BARNABÁS (YouTube)
S hogy a futással (kicsit) rokon szakág felé is elkalandozzunk: a népszerű videómegosztó-oldalon látható Molnár Balázs profin elkészített sorozata Európa egyik, sőt egyre inkább népszerű terepteljesítéséről, a Kék-túráról. Akiben van vágy nekivágni az útnak, inspirációt és – nem mellékesen – ihletett tanácsokat is kap a kihíváshoz!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik