Erling Haaland inspirálja a triatlon jelenlegi legnagyobb alakját

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2023.05.14. 15:45
Kristian Blummenfeltet Manchester City-rajongóvá tette honfitársa, eközben persze a versenyeken sem tétlenkedik.

Még Kristian Blummenfelt sem nyerhet meg mindent. A triatlon olimpiai bajnoki címvédője, az Ironman-táv nem hivatalos világcsúcstartója (2022-ben speciális körülmények között hét órán belül teljesítette a távot), tavalyi féltávú Ironman-világbajnok bő egy hete a PTO Tour ibizai versenyén maradt alul az ausztrál Max Neumann-nal szemben, így egyedül ezt a trófeát nem tudta még begyűjteni a norvég csillag. A profi szervezet tavalyi edmontoni viadalán szintén második lett a 29 éves sportoló, úgyhogy volna oka bosszankodni, bár kétségtelenül nem rossz ezüstéremmel kezdeni a szezont – valószínűleg ő is így élte meg, mert a cél felé közelítve boldogan pacsizott a nézőkkel és integetett nekik. Ibizán történt még valami fontos: 616 nap után újra befejezett egy versenyt a sportág legendás alakja, az Ironman-szakág ötszörös világbajnoka, a 2008-ban olimpiai aranyérmet szerző 41 éves Jan Frodeno, méghozzá nem is akárhogyan, hiszen negyedikként ért célba. Az utóbbi négy-öt évben temérdek problémával (műtét, félrekezelt sérülés) megküzdő német okozhat egy kis kellemetlenséget a nála jóval fiatalabb pályatársaknak a következő hónapokban.

De térjünk vissza Blummenfeltre, aki szombaton a világbajnoki sorozat jokohamai állomásán már korántsem ért el üdvözlendő eredményt: a nyolcadik helyen futott be a célba, öt másodperccel előzte meg fiatal honfitársunkat, Lehmann Csongort.

Más kérdés, hogy az olimpiai táv relatív rövidsége több meglepetést rejt magában, mint egy hosszú Ironman-verseny, ám így is furcsa, hogy Blummenfelt a vert mezőnyben végzett, de biztosak lehetünk benne, hamarosan ismét kirobbanó formába lendül, hiszen a jövő évi párizsi játékokon címvédőként indul.

Motivációja növelésében éppen egyik honfitársa segítheti: Kristian Blummenfelt Erling Haaland teljesítményéből merít inspirációt, a norvég gólvágó három fronton is trófeáért csatázik, a Manchester Cityvel megnyerheti a Bajnokok Ligáját, a Premier League-et és az FA-kupát is.

„Nem voltam valami nagy futballszerető, de Erling minden meccse után megnézem az összefoglalót, hogy lássam, milyen gólokat szerzett. Hirtelen Manchester City-rajongóvá váltam miatta. Jó látni, ahogyan megdönti a rekordokat, és inspiráló az elképesztő teljesítménye” – fogalmazott Blummenfelt még az ibizai erőpróba előtt.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik