A bajnok tartja a lépést a fiatalokkal

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2021.04.20. 18:50
Nino Schurter olimpiai bajnoki címvédő hegyikerékpáros gyerekkora óta bringázik, sportágában egyedülálló tehetségnek számít, s harmincöt esztendősen negyedik olimpiájára készül – Tokióban is esélyes.

A tokiói olimpia közeledtével cikksorozatot indítottunk, amelyben megismerkedhetünk a hazai és nemzetközi kerékpársport egy-egy kiemelkedő alakjával, aki aranyérem-esélyesként utazik az ötkarikás játékokra. A sorozat első fejezeteiben a szabad stílusú BMX park és a BMX cross (terep) neves képviselőit mutattuk be, most pedig a hegyikerékpárosoknak szentelünk némi figyelmet.

Se szeri, se száma a svájci hegyibringás Nino Schurter győzelmeinek és trófeáinak. Nem meglepő, hogy ő az olimpiai bajnoki cím egyik fő várományosa, és nemcsak mert címvédő, hanem mert neki van a legtiszteletreméltóbb olimpia múltja:

Pekingben (2008) bronz-, Londonban (2012) ezüstérmet szerzett, Rióban (2016) már győzött. Ezen kívül a 35 éves bringás mellett szól elképesztő versenyrutinja is.

Persze egyáltalán nem lesz könnyű a címvédés, mivel már jó ideje ott liheg a nyakán válogatott csapattársa, a kétszeres vb-ezüstérmes Mathias Flückiger, a regnáló világbajnok francia Jordan Sarrou, a világranglista-vezető brazil Henrique Avancini és a titkos esélyes holland Mathieu van der Poel, aki a hegyikerékpár mellett több más szakágban, így országútiban és terepkerékpárban (cyclocross) is remekül megállja a helyét.

 

Fotó: AFP

 

A nemzetközi szövetség (UCI) világranglistáján negyedik helyen tanyázó Schurter 1986. május 13-án Svájcban, Tersnausban látta meg a napvilágot. Szüleivel és két idősebb nővérével kiskora óta rengeteg időt töltött a szabadban, és hogy mozgásigényét csillapítsa, már kisiskolás korában kipróbált sokféle sportot, illetve különböző versenyeken vett részt.

„Mindig is vonzott a hegyikerékpár – emlékszik vissza. – Gyerekkorom jelentős részét, beleértve a szünidőt is, bringán töltöttem. Karrieremben a kétezerháromban életre hívott svájci Swisspower Cup adott óriási löketet, amely azóta is az egyik legrangosabb versenysorozat a szakágban. Itt mutathattam meg először tudásomat, és itt nyertem először rangosabb futamokat. Még ebben az évben csatlakoztam Thomas Frischknecht profi istállójához, de csak később, kétezerhétben lettem hivatásos versenyző, a SCOTT-Odlo MTB team színeiben. Ennek a klubnak a tagjaként nyertem több összetett világkupát és világbajnoki címet, illetve olimpiát. A hegyikerékpározás a munkám, és a jövőben is ezzel szeretnék foglalkozni.”

Nino Schurter nyolcszor nyert világbajnokságot, hétszer összetett világkupát, továbbá egy-egy olimpiai arany-, ezüst- és bronzérem tulajdonosa. Kétezertizenöt óta jóformán letaszíthatatlan a hegyikerékpározás e szakágának trónjáról, de vajon leszorul-e az olimpiai dobogó tetejéről is?

„Az idén lesz harmincöt éves, és bármilyen remek versenyző, az utóbbi időben kicsit lassult a fiatalokhoz képest – tájékoztat Cser Gábor korábbi szakágvezető. – Viszont az egyik legtechnikásabb bringás a férfimezőnyben. Tavalyi teljesítménye nem igazán mérvadó: megnyerte az Európa-bajnokságot, és harmadik lett Nové Mestóban az egyik világkupaversenyen, de ezen kívül semmi mást nem tud felmutatni. Kétezertizenkilencben megnyerte a világbajnokságot és az összetett világkupát, ám akadt egy-két viadal, amelyen alulmaradt a holland bringástehetséggel, Mathieu van der Poellal szemben. Ha Schurter hozza két évvel ezelőtti formáját, újra olimpiai bajnok lehet.”

Névjegy: Nino Schurter
Született: 1986. május 13., Tersnaus, Svájc
Állampolgársága: svájci
Magassága/testsúlya:
173 cm/67 kg
Kiemelkedő eredményei: olimpiai bajnok (2016), olimpiai 2. (2012), olimpiai 3. (2008), 8x felnőtt UCI-világbajnok (2009, 2012, 2013, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019), 7x összetett világkupagyőztes (2010, 2012, 2013, 2015, 2017, 2018, 2019)
Jelenlegi világranglista-helyezés (UCI): 4.


A spanyol bringáslegenda, José Antonio Hermida okkal hasonlítja az egykori válogatott futballistához, az argentin Diego Maradonához vagy a korábbi NBA-sztárhoz, a kosárlabdázó Michael Jordan, mondván, sportágában Nino Schurter a legnagyobb tehetség. A sikernek azonban ára is van.

„Természetesen óriási eredmény, hogy ennyi sportsikert értem el életemben. Olimpiai bajnokként teljesen másképpen tekintenek rám az emberek és versenytársaim is. Ez szép és jó, másfelől Rio óta kissé megváltozott az életem, pontosabban fogalmazva kicsit hektikusabb lett. Most már nincs olyan ember, aki ne akarna tőlem valamit. Megnyugtató ugyanakkor, hogy sikerült teljesítenem életem legnagyobb kihívását” – mondja olimpiai bajnoki címe kapcsán.

Schurter keményen megdolgozik minden egyes győzelemért. Saját bevallása szerint évente 950 órát tréningezik. Edzésidejének negyven százalékát a hegyikerékpár teszi ki, harmincöt százalékát pedig az országúti. A fennmaradó „szeleteken” az erősítés, a futás és más sportok „osztoznak”, mint például az alpesi síelés vagy éppen a sítúrázás.

 

Fotó: AFP

 

„Az intenzív edzéseket egyedül végzem, mert összpontosítanom kell a gyakorlatok helyes kivitelezésére. Az állóképesség-javító kerekezésekre azonban mindig másokkal együtt megyek, ami különösen akkor szórakoztató, ha ők is nagyjából egyforma edzettségi szinten vannak velem. Tudom, temérdek időt töltök kerékpáron, de nekem ez nem áldozat. A biciklizés a szenvedélyem, és szinte mindig élvezettel szállok nyeregbe. Igaz, amikor hideg van, és esik az eső, inkább munkaként tekintek rá, mintsem szenvedélyre.”

Ha Schurter nyer Tokióban, a szakág olimpiai történetében a második sportoló lesz, aki kétszer is győzött. Ebbe azonban még másoknak is lesz némi beleszólásuk.

A hegyikerékpár cross country szakága az 1996-os atlantai olimpián szerepelt először a játékokon. Az első olimpiai bajnok a holland Bart Brentjens volt. Ebben a kategóriában a francia Julien Absalon az egyetlen bringás, aki duplázott, Athénban és Pekingben is felállhatott a dobogó felső fokára. Az olimpiai címvédő svájci Nino Schurter a 2012-es londoni játékokon második volt a cseh Jaroslav Kulhavy mögött, 2008-ban Pekingben pedig harmadik. Ami a magyar versenyzőket illeti, Parti András jóformán állandó szereplője az ötkarikás játékoknak: Pekingben 23. lett, Londonban egy bukás miatt kénytelen volt feladni a versenyzést, Rióban pedig 24-ikként gurult át a célvonalon. Minden bizonnyal ő képviseli a magyar színeket Tokióban is.


 

A riói olimpia férfi hegyikerékpáros-versenyének végeredménye a cross country szakágban

1. Nino Schurter (Svájc) 1:33.28
2. Jaroslav Kulhavy (Csehország) 1:34.18
3. Carlos Coloma Nicolás (Spanyolország) 1:34.51
4. Maxime Marotte (Franciaország) 1:35.01
5. Jhonnatan Botero Villegas (Kolumbia) 1:35.44
6. Mathias Flückiger (Svájc) 1:35.52

Címlapfotó: AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik