Jég- és sziklamászás között egy kis sítúra

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2021.01.26. 18:16
Két hegymászó, Lengyel Ferenc és Varga Csaba találkozott Nagyváradon, s intenzív három napot töltöttek a Bihar-hegységben, alaposan kihasználva a térség adottságait a téli sportoláshoz.

Korábban már írtunk arról, hogy a magashegyi expedíciók hiányában Lengyel Ferenc a 8163 méter magas Manaszlu megmászása helyett siklóernyőzésbe kezdett. Új hobbijában is fejlődik, novemberben sikeres alapvizsgát tett.

„Az írásbeli mellett gyakorlati feladatokat is el kellett végeznem – kezdte Lengyel Ferenc, aki a siklóernyőzés és a hegymászás előtt, 1995 és 1998 között az idegenlégióban szolgált. – Alapkövetelmény volt a három sikeres felszállás és a három sikeres landolás, illetve három különböző feladatot kellett megoldani a levegőben, majd egy huszonötször huszonöt méteres területen földet érni. A start és a cél között százötven méter volt a szintkülönbség, s egy startolás alkalmával nagyjából tizenöt percet kellett a levegőben tartózkodni.”

Mivel landolás után az újabb starthoz egyebek mellett zsinórellenőrzés vagy paplanfeszítés is szükséges, szerencsés, aki egy nap alatt teljesíti a vizsgakövetelményeket – Lengyel Ferencnek sikerült. Időközben ismét a hegyek között érezhette magát, bár korántsem nyolcezreseken. Barátja, az ugyancsak hegymászó Varga Csaba hívására ugyanis január közepén három napot töltött Nagyvárad térségében.

„Már novemberben utaztam volna, de a vírushelyzet megakadályozta. Így aztán január huszadikán menten Erdélybe, másnap pedig jeget másztunk a Menyasszonyi fátyol vízesésnél. Maga a vízesés sosem fagy meg, de a mellette lévő ágán huszonöt-harminc méter magas hízott jég fogadott. Aznap úgy hatszor-hétszer meg is másztuk.”

 

Gondolhatnánk, az egész napos jégmászást követően eljött az idő a pihenésre, de nem. Kora hajnali indulás után egy huszonöt kilométeres sítúra következett a Bihar-hegységben.

„Gyorsan sötétedett, ezért igyekeznünk kellett, hogy visszaérjünk a szállásra. Valójában a jégmászás és a sítúrázás is fárasztó volt, de nem kimerítő. Előbbi fizikailag megterhelőbb, utóbbinál pedig a hosszú táv miatt érezhető némi fáradtság. Egy panzióban foglaltunk szállást, mert szombaton is a térségbe terveztünk programot, sziklát másztunk a Csodavár-barlangnál. Az autóval egy hágó tetején parkoltunk le, s mire leértünk a barlanghoz, a sok hó miatt alaposan elfáradtunk. Az intenzív háromnapos program levezetéseként még vissza kellett másznunk az autónkhoz is.”

A Csodavár-barlangnál

A sportember sok időt ezúttal sem pazarolt a pihenésre, és még szombat délután elindult Magyarországra. Ötórányi vezetést követően Budapestre is ért.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik