Ha felmennek, nem tudtak volna lejutni

Márciusban indult első hivatalos expedíciójára az újjáalakult magyar nemzeti hegymászó-válogatott, amelynek négy tagjához két „külsős” mászó társult, így hatan vágtak neki a Kaukázusban található 5193 méter magas Shara megmászásának.

A csapat három partiban próbálta elérni a legmagasabb csúcsot a hegy déli falán keresztül, Ágoston Viktor Szász Lászlóval, Kocsis Dávid pedig Ruskó Andrással mászott együtt, a válogatott négy tagjával tartott Bácskai Gusztáv és Pap Róbert is.

„Ennek a hegynek a megmászása Szász Laci régi álma volt, aki egyébként az északi oldalról már próbálkozott – mondta a Csupasportnak Ágoston Viktor, a Magyar Hegy- és Sportmászószövetség hegymászószakágának vezetője, a válogatott tagja. – De nemcsak ezért esett a Sharára a választás, hanem mert nagyon esztétikus hegy, kiemelkedik a környezetéből, és van egy két kilométer magas déli fala, amelynek eddig egyetlen sikeres téli megmászása volt, 2018-ban grúz hegymászók érték el a legmagasabb pontot.”

Ugyanakkor az is vonzó volt, hogy azon az útvonalon, amelyet a magyar hegymászók kinéztek maguknak, télen még nem próbálkozott senki, a terület ismeretlen volt, a fal pedig komplex. Kellett benne sziklát és jeget is mászni, valamint havas kuloárokban haladni, nem volt benne kiépített stand, csak néha-néha találtak az útban egy-egy rozsdás vasszöget.

„Úgy gondoltuk, kicsit felfedezés jellege is lesz a mászásnak, és a gyakorlat ezt tökéletesen igazolta – tette hozzá Ágoston Viktor. – Szerettünk volna a nyári útvonalhoz minél közelebb mászni, de ez nem sikerült maradéktalanul, az útvonal trükkös és veszélyes volt. Leginkább a havas kuloárokban lehetett haladni, azok voltak a legjobban biztosíthatók, ugyanis a sziklabetétek alaposan le tudnak lassítani télen.”

Meglepetés volt a hó szerkezete, amely nem hasonlított a Tátrában vagy az Alpokban megszokotthoz: a mennyisége nagy volt, de nem tartott, az ember elsüllyedt benne, ami szintén lassította a haladást.

„A hónak nem volt táblás szerkezete, így nem voltak rétegek sem, amelyek egymáson elindulnának, ugyanakkor nem alakult ki laza hólavina sem. Mégsem tudtuk, mikor indul el velünk a hegyoldal, ezért kemény volt fizikai és mentális szempontból is.”

Ágoston szerint nem könnyű elfogadni azt, hogy órákon keresztül, minden lépésnél nem felfelé, hanem szinte lefelé halad az ember, ráadásul egy 25 kilós hátizsákot cipelve, amelyben mindenkinek az egyheti felszerelése és élelme volt. Az alaptábort egyébként túrasível közelítették meg, és egy szánon húzták a cuccaikat, de a hegyen már a hátizsákkal együtt kellett mozogniuk.

A vállalkozás ugyan nem érte el az 5193 méter magas csúcsot, de reális esély volt rá. A Kocsis Dávid, Ruskó András mászóparti kimászta a fal „kulcshelyét”, azaz a legnehezebb részét, és 4300 méterig jutott. A nem sokkal lejjebb éjszakázó Ágoston szerint még két nap kellett volna nekik a csúcs eléréséhez, de az előrejelzések szerint közeledett egy időjárási front, ami egyhetes havazást és erős szelet hozott, emiatt dilemma előtt álltak.

„Szász Lacival nekünk is reális esélyünk volt a csúcs elérésére, de azt követően a lejutás az alaptáborba három-négy nap lett volna – tette hozzá Ágoston Viktor. – Márpedig ha ott ragadunk valahol, akkor ki kell bekkelni azt az időt, míg újra tovább lehet haladni. A Kaukázusban rövidek az időjárási ablakok, általában telihold környékén van jó idő. Úgy ítéltük meg, hogy fel tudnánk jutni, de lejutni már nem.”

„Az egyes tábor felett nem volt olyan hely, ahol biztonságosan sátrazni vagy bivakolni tudtunk volna. Rizikós lett volna, ha továbbmegyünk felfelé, így csalódottan ugyan, de a visszafordulás mellett döntöttünk, ami utólag nézve is jó döntésnek bizonyult.”

Ennek első jele az volt, amikor visszaértek a gleccserre, látták, ahogy egy lavina söpör végig azon a szakaszon, ahol korábban másztak. Az alaptáborból visszamentek a legközelebbi faluba, ahol mérlegelték még, van-e esélye egy újabb csúcstámadásra, de ahhoz két hét jó időre lett volna szükségük, így biztosan kifutottak volna a téli időszakból. Ráadásul a havazás sem állt el, így a hazautazás mellett döntöttek, ami a koronavírus-járvány miatt így sem volt egyszerű, a Budapestre induló repülőgépre már csak a magyar állampolgárokat engedték felszállni.

„A próbálkozás nagyon biztató volt, ezért gondolkozunk rajta, hogy esetleg jövő februárban újra visszamegyünk a Sharára, de változtatni fogunk a stratégián és a felszerelésen” – fogalmazott a civilben sürgősségi orvosként dolgozó Ágoston Viktor.

A magyar hegymászó-válogatottnak több célja is van a jövőben, a tervek szerint a csapat másik része Urbanics Áron vezetésével decemberben Dél-Amerikába, Patagóniába utazik, de minden attól függ, a vírushelyzet addigra hogyan alakul a világban.

A mászásról készült rövid videó:

Fotók: magyar nemzeti hegymászó-válogatott

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!