Sarapova új sporttal tartja fitten magát

Pataki NóraPataki Nóra
Vágólapra másolva!
2020.09.13. 11:06
Bár a 33 éves orosz szépség, Marija Sarapova az év elején bejelentette, hogy visszavonul, a sportolással nem hagyott fel. Az egykori világelső teniszező egyik kedvenc sportja a boksz lett.

Sarapova ütőerejéről ellenfelei meggyőződhettek a teniszpályán, ez az erő pedig mit sem kopott, sőt! Az ötszörös Grand Slam-győztes, visszavonulását februárban bejelentő teniszező heti három bokszedzéssel tartja formában magát.

– A boksz nagyon jó kardioedzés, sok váratlan mozdulattal, éppen ezért hatalmas koncentrációt igényel. Imádom – nyilatkozta nagy szenvedélyéről Sarapova. – A jelenlegi edzésprogramomat nagyrészt ez teszi ki, legalább hetente háromszor bokszolok az edzőmmel, és kétszer jógázom.

Sarapova az edzéseiről rendszeresen tölt fel videókat, sztorikat az Instagram-oldalára. Ám nemcsak a volt teniszező rajong az ökölvívásért, egyre több sztár próbálja ki az egy az egy elleni kesztyűzést. Nem véletlen, hogy a boksz a legnépszerűbb sportok közé küzdötte fel magát az elmúlt években az amatőr sportolók körében is.

Erősíti és formálja a kar- és lábizmokat, megdolgoztatja a törzsizmokat és a hasizmot is. Ütések közben kiadhatjuk a feszültséget, csökkenti a stresszt, javítja a koncentrációs képességet is, hiszen nagyon oda kell figyelni, hogy ne szaladjunk bele egy-egy pofonba. A bokszolással óránként 300-350 kalóriát is elégethetünk.

https://www.instagram.com/p/CEhWXSVJIYF/

 

Amellett, hogy továbbra is rendszeresen sportol, Sarapova az étkezésben is nagyon fegyelmezett. Annak ellenére, hogy visszavonult a profi tenisztől, nem engedte el magát.

Reggelire zöld turmixot iszik avokádóval, római salátával, spenóttal, mentával, frissen facsart citromlével. Ebédre csirkemellet paradicsomot, zöldségeket, vacsorára rizst, halfélét, zöldséget fogyaszt. Viszont amióta nem teniszezik, olykor gyorsétteremben is összefuthatnak vele a rajongók – ugyanis imádja a fűszeres csirkés szendvicset.

Napindító zöld smoothie-k

Sokan a reggelit tartják a nap legfontosabb étkezésének, ám sokan vannak, akik egyszerűen nem szeretnek reggelizni. A smoothie-k fogyasztásával azonban nem terheljük meg a gyomrot, mégis rengeteg tápanyagot viszünk be. Ezek a zöldséges-gyümölcsös levek segítik az emésztést, sok vitamint és rostot tartalmaznak. Az alábbiakban két zöld smoothie receptjét ajánljuk.

Banános-spenótos smoothie

Hozzávalók:
1 db banán
1 tk gyömbér
½ db zöld alma
1 csésze spenót
½ citrom leve
1 bögre víz

A banánt, a gyömbért és az almát meghámozzuk. A gyömbért lereszeljük, a banánt és az almát összevágjuk. A többi hozzávalóval egy turmixgépbe tesszük, és összeturmixoljuk.

Avokádós smoothie

Hozzávalók:
1 db banán
½ db avokádó
1 csésze bébispenót
1 tk méz
½ db citrom leve
2 db narancs leve

A banánt és avokádót meghámozzuk és összevágjuk, a spenóttal együtt a turmixgépbe tesszük. Hozzákeverjük a mézet, valamint a frissen facsart citrom- és narancslevet, majd összeturmixoljuk.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik