Újranyitás előtt az edzőtermek

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2020.04.29. 13:44
Egyre gyakrabban hallani, hogy Magyarországon is több konditerem a nyitás előtt áll. Szükséges tartanunk a vírustól, vagy aggályok nélkül belevethetjük magunkat az önfeledt testmozgásba?

Több forrás is hírül adta, hogy a vidéki nagyvárosokban számos edzőterem – már amelyik bezárt a koronavírus-járvány hazai megjelenését követően – újra kinyitja kapuit a sportolni vágyók előtt. Mindez számos tisztázandó kérdést vet fel, amelyek közül talán a legfontosabb: a termekben hogyan sportolhatunk biztonságosan?

Korábban számos tulajdonos határozott úgy, hogy a klubtagok egészségének védelmében felfüggeszti működését, mások pedig a hirtelen megcsappant vendégforgalom miatt döntöttek a kapuzárás mellett. Közülük többen az online térbe terelték a sportolást, ami persze nem ugyanaz, mintha mások társaságában emelgetnénk a súlyokat.

A koronavírus-járvány miatt hozott szigorú előírásokat követve, vállalva az állandó fertőtlenítést és maszkviselést, számos edzőterem dönt a májusi újranyitás mellett – amennyiben ezt a járványügyi helyzet lehetővé teszi.

A vonatkozó kormányrendelet (71/2020) eddig sem kötelezte bezárásra vagy korlátozott nyitva tartásra a fitnesztermeket! Bár a rendelet nyíltan nem mondja ki, hogy nem szabad edzőterembe járnunk, annyi megjegyzést tesz, hogy lehetőleg zöldterületen végezzünk szabadidős célú testmozgást, ezért több fitneszterem is a folyamatos üzemelés mellett döntött. Debrecenben van olyan klub, amely márciusban egyáltalán nem zárt be, de – tekintettel a járványhelyzetre – a 2200 négyzetméter alapterületű teremben csupán húszan sportolhatnak egyszerre.

„Jogkövető állampolgár vagyok, belátom és megértem, hogy nem vihetem a lányomat játszótérre, mert az összeset lezárták. Ennek ellenére a budapesti konditermek fele nyitva tart, és bármennyire is hihetetlen, emberekkel van tele, akik egymás hegyén-hátán lihegnek, és utána mennek a dolgukra, így terjesztve a kórt” – írta a Pesti Hírlap egyik olvasója.

 

Az önfeledt edzés továbbra sem ajánlatos, fontos ugyanis betartani az előírásokat. Fotó: shutterstock

 

„Olvastam a cikket – jelentette ki Berkes László, a Magyar Testépítő- és Fitneszszakszövetség testépítő szakágvezetője. – Nem árt tudni, hogy az edzőtermek közössége meglehetősen heterogén. Meg kell különböztetnünk a testépítő- és fitneszversenyzőket, valamint a szabadidő-sportolókat. Utóbbiak között vannak, akik – főként a társasági élet miatt – csak úgy lejárogatnak az edzőterembe, mások pedig életmódszerűen edzenek. Nekik, valamint a versenyszerűen sportolóknak, szükségük van arra, hogy a szigorú előírásokat betartva rendszeresen eljárhassanak edzeni, mégpedig eltérő okok miatt.
A versenyzőknek elengedhetetlen, hogy státuszuk fenntartása végett rendszeresen edzhessenek, míg az életmódszerűen sportolóknak azért kell biztosítani a testmozgást, mert a sport az életük részévé vált, és nemcsak fizikai, hanem mentális egészségük megőrzésére is törekednek.

A sportolás kedvező élettani hatásait mindannyian ismerjük, elég, ha arra gondolunk, hogy segíti a boldogsághormon termelődését, csökkenti a stresszhormonszintet, amelynek köszönhetően immunrendszerünk erősödik, így szervezetünk ellenállóbbá válik a vírussal szemben. Magyarán, van létjogosultságuk az edzőtermeknek.”

Berkes László tehát örömtelinek tartja, hogy számos edzőterem az újranyitás mellett döntött, de a szabályok szigorú betartására hívja fel a figyelmet.

Fotó: shutterstock

„Elővigyázatosságból vigyünk magunkkal váltóruhát és váltócipőt! Legyen saját törülközőnk, de az sem gond, ha elfelejtettük magunkkal vinni, használhatjuk az edzőterem fertőtlenített törülközőjét is. Ez azért fontos, mert nem fekhetünk vagy ülhetünk rá csak úgy az erőgépekre és eszközökre, amelyeket használat előtt és után is fertőtlenítenünk kell. Tartsuk egymástól a másfél méteres távolságot, esetleg használjunk kesztyűt is! Aki külföldről érkezik haza, természetesen először menjen karanténba, és csak utána látogassa az edzőtermet, de a legfontosabb, hogy ha valaki légúti megbetegedésben szenved, ne menjen edzőterembe, és erre az üzemeltetőknek fel kell hívniuk a közönség figyelmét!”

Végezetül a szakember fontosnak tartja megemlíteni, hogy újranyitáskor az üzemeltetők vegyék figyelembe a termek kapacitását, és csak annyi embert engedjenek be egyszerre, amennyi biztonságosan, a társasági távolságtartás előírásait figyelembe véve képes edzeni.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik