Az olimpiai kvóta a tét Csömörön

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2019.06.28. 11:20
Szerda estig lehetett nevezni a szombati 7. Csömör Nagydíjra, amely egyben olimpiai kvótaszerző MTB XCO C1-besorolású verseny. A tét nagy, izgalmakban pedig az idén sem lesz hiány.

Ezúttal nem a Hungaroringé, hanem a Mogyoród szomszédságában fekvő Csömöré lesz a főszerep a hétvégén, ugyanis itt rendezik szombaton a Csömör Nagydíj C1 XCO MTB 2019 nemzetközi versenyt, amely a hegyibringás elit számára egyben olimpiai kvótaszerzési lehetőség. A legkevésbé sem meglepő tehát, hogy nemcsak az utánpótlás-korosztályokban, hanem a felnőttek között is rangos mezőny gyűlik össze, elég, ha Dina Márton, Valter Attila, Szatmáry András, Faludy Zsombor, Parti András vagy Schmidel Regina nevére gondolunk.

A rendezők számos újdonságot csempésztek a közkedvelt XCO-pályába, amelyen aszfaltos emelkedők, kemény lejtők, sok ugrató és élvezetes új részek várják az indulókat.

Schmidel Edina, a CUBE-Csömör kiemelkedő női kerékpárosa nem véletlenül jegyezte meg a csömöri pályával kapcsolatban, hogy ez a kedvence.

Élvezetes a vonalvezetése, nagyszerű a hangulata és remek az atmoszférája.

A környező országok menőivel minden évben izgalmasat meccselünk, a csehek, a románok, a szlovákok várhatóan ezúttal is itt lesznek, mert az olimpia miatt minden egyes pont kiemelten fontos.

Szerencsére nekem fekszik ez a pálya, szeretnék minél jobb eredményt elérni hazai környezetben, egyértelműen a dobogó a célom” – nyilatkozta a bringafeszt.hu-nak.

Valter Tibor edző, aki a nagydíj főszervezője is egyben, elmondta: összesen 150 magyar versenyző áll rajthoz, ebből 40 a kiemelt férfi- és női kategóriákban méri össze erejét.

„Szinte majdnem minden magyar kerékpáros itt lesz, aki a hazai MTB szakágban nagy névnek számít. Egyedül a tavalyi győztes Benkó Barbara hiányzik az indulók listájáról, ő jelenleg külföldön edzőtáborozik. Dina Márton és Valter Attila rajthoz állása azért is érdekes, mert mindketten részt vesznek a vasárnapi hosszú távú országúti országos bajnokságon is Ibrányban” – részletezte Valter Tibor.

A 2018-as 6. Csömör Nagydíj dobogósai (elitkategória):
Férfiak, abszolút: 1. Bartlomiej Wawak (lengyel), 2. Parti András, 3. Kevin Panhuyzen (belga)
Nők, abszolút: 1. Benkó Barbara, 2. Schmidel Regina, 3. Ivana Kosztics (szerb)


Több külföldi versenyző, akik tavaly és tavalyelőtt is részt vettek a csömöri futamon, az idén is ellátogatnak a fővároshoz közel fekvő népszerű XCO-pályára, többek között a tavalyi futamgyőztes, világranglista 15. helyezett lengyel Bartlomiej Wawak is. A lengyeleken kívül osztrák, cseh, szlovák, szerb és orosz kerékpárosok is rajthoz állnak, akik szintén az olimpiai kvóta miatt utaznak Magyarországra.
„A magyar férfi kerékpárosoktól a dobogóra kerülés az elvárás, a lányok esetében azonban kevésbé merész célokat tűztünk ki, hiszen két nagy külföldi név, Alexandra Podgorska és Lisa Pasteiner is a pontszerzés reményében érkezik Magyarországra” – árulta el a főszervező.

Nemcsak a verseny színvonala, hanem a hangulata és a pálya is nagy vonzerőnek számít, ráadásul a megközelíthetősége is nagyon jó. A repülőtér közelségének köszönhetően számos esetben Franciaországból, Belgiumból és Izraelből is ellátogatnak hegyikerékpárosok Csömörre.

„A tavalyi versenybíró görög volt, és annyira megtetszett neki Magyarország és a Csömör Nagydíj, hogy elhatározta, edzőként az összes utánpótláskorú versenyzőjét benevezi a szombati futamra, még az U11-es kategóriában is lesz görög hegyibringás. Ez mindenféleképpen kuriózumnak számít” – zárta a beszélgetést Valter Tibor.

https://www.facebook.com/csomorsport/videos/456630905121523/?__xts__%5B0%5D=68.ARCZRxY-T8D0wU-KiHGdZmbL0d28Ibve_9DT2laviuVbuN1BTaj0rj0xL0rqwkiiI5VYwvEw90P-WCv8vlZYrPRYKcOXLR7TyDrZiUJV-HIZh5fv_yAECT0LhC8EjCKjkljxtZkYZ6iXsSoUOOrom3arP_FMEGIxSWqa8vvT3LOR_ZuOXCd-d3O75J8PdhaZvFwXfnm2Rq4L6l9gMS-ghYHtceYjUIqeb_Us_ChRc8_JAWNn54Z2Q8D2MD0DfXjadR89dNerWsBXIq4Ofn6CO1Vtwdkb5Ltf95qQ9-xjS5sYgpyoUWsFGhX8kwvsXF9Yt7Hd3rTO3u5xVI6kR_wYua9iZLvDlCf6z9b5cg&__tn__=-R

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik