Lama és az Öröktűz: sziklaút a felhőkbe

Vágólapra másolva!
2019.04.23. 10:54
Egy hete hunyt el a világ talán legjobb alpesi hegymászója, David Lama. Ez a videó jól mutatja, mivel is foglalkozott ideje száz százalékában.

Két társával együtt a múlt héten egy lavinában életét vesztette a 28 éves David Lama, miközben Kanadában mászott egy extrém nehéz sziklafalat. Ereszkedés közben érhette őket a tragédia.

Lama, a nepáli édesapa és osztrák édesanya gyermeke mára a világ talán legjobb alpesi hegymászója lett, aki számos elképesztő kihívást teljesítve vívta ki a hegymászóvilág tiszteletét, mégis szerény maradt.

2012-ben expedíciót vezetett a 6239 méter magas pakisztáni Trango Towerre, azaz a Névtelen Toronyra, amelynek különleges nehézségét az adja, hogy a világ egyik legnagyobb ötezer méter feletti összefüggő sziklafala.

A vállalkozásra hárman indultak, mászótársa az osztrák Peter Ortner volt, az amerikai Corey Rich pedig mint operatőr tartott a csapattal.

Az Eternal Flame (Öröktűz) nevű sziklautat választották – a nehéz mászás és az időjárás miatt Lama sem volt biztos a sikerben, Rich ráadásul a hegyibetegség tüneteit mutatta. Végül tízórás mászás után érték el a csúcsot, javarészt szabadon másztak, csak néha biztosították magukat.

A Karakorumban található sziklaképződményt egyébként 1976-an, az Eternal Flame utat pedig 1989-ben mászták meg először. Íme, Lamaék mászása:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik