Páran párban: bécsi keringő

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2018.11.07. 13:23
Barátok, jegyesek, házastársak vagy egyszerűen „csak” rokonok jelentkezését várják az osztrák fővárosban, hogy próbára tegyék erejüket.

Lassan búcsút inthetünk a szokatlanul jó időnek, a szabadba csábító napsütésnek. Ám még mielőtt csakugyan begubóznánk, és naphosszat csak a négy falat bámulnánk, mozduljunk ki kicsit. Sőt, ha már egyszer kedvet kaptunk a testmozgáshoz, fogjuk kézen házastársunkat, párunkat, gyermekünket vagy akár még a nagyit is – és irány Bécs!

November 11-én, vasárnap 35. alkalommal rendezik meg az osztrák fővárosban a Nő+Férfi futást (németül: Sie+Er Lauf), amely kiváló lehetőséget biztosít, hogy – feltesszük, már kitalálták… – párban vágjunk neki az összesen nyolc kilométeres távnak. Négy kilométer jut a csapat női és négy a férfi tagjának.

A megméretést a bécsi Prater területén, a Hauptallee-n tartják, a rajt, a cél, valamint a váltópont is a Stadionfürdőnél lesz. Az útvonal egyenes, sík terepen vezet, így csakis a versenyre és magunkra kell összpontosítani, természeti akadályokra, buktatókra aligha. A csapat női vagy férfi tagja is rajtolhat, illetve hajrázhat.

Mit érdemes tudni a versenyről?


  • 1800 pár indulhat

  • a rajtszámot már pénteken el lehet hozni

  • a rajt vasárnap reggel 10 órakor lesz

  • a déli eredményhirdetést zenés program követi


Valójában kik állhatnak rajthoz?

  • baráti párok

  • jegyesek

  • házasok

  • testvérek

  • szülő a gyermekével

  • rokonok (például nagyi az unokával vagy nagynéni az unokaöccsel)

  • kollégák (iskolai, munkahelyi)


Eljött a tél ősszel

A Nő+Férfi futást 1984 óta rendezik meg Bécsben, a szervezők amolyan idényzáró megméretésnek, továbbá közösségi élménynek szánták. Az esetek többségében az időjárás kegyeibe fogadta a rajthoz állókat, de olykor esővel, máskor viharos erejű, csontig hatoló széllel kellett megküzdeniük. Ugyanakkor 2007-ben, a 24. megméretésen beköszöntött a tél, heves havazásban indult el a mezőny, tagjainak a fagyos, csúszós úttal is meggyűlt a bajuk. Összesítésben ekkor Andrea Mayr és Andreas Stitz párosa nyert 28:00.3-as időeredménnyel.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik