Hova menjen először, aki hegyet mászna?

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2018.07.04. 22:40
A hegymászás egyre vonzóbb, és bár veszélyes lehet, nem kell mindenhova hágóvasat, kötelet és jégcsákányt magunkkal vinnünk. Ha nincs gyakorlatunk, de többre vágyunk a sima túrázásnál, erre a három hegyre menjünk először.

1. SCHNEEBERG (2076 m), AUSZTRIA. Az Alpok első (nyugatról nézve utolsó) „igazi” hegye, egyben Alsó-Ausztria legmagasabb pontja, ami az osztrákok egyik kedvenc turistahelye. Magyarországról sem vészes elérni, hiszen négy óra alatt el lehet vezetni Kaiserbrunnig, és a Weichttalhaustól érdemes indítani a túrát.

Forrás: Wikipedia

Készüljünk fel, mert az út valóban nem támaszt technikai kihívást, de 650 méterről indul, ami azt jelenti, hogy 1400 métert kell leküzdeni a csúcsig, ami azért combos. Még úgy is, ha félúton áll a Kienthaler Hütte, ahol pihenhetünk egyet a kicsit monoton és megerőltető csúcsmenet előtt. Ami külön vonzereje az útnak, hogy az elején két lehetőség kínálkozik, mehetünk egy szurdokon át is, ami gyönyörű, de sokkal nehezebb.

 

2. KAPOR-CSÚCS (2363 m), SZLOVÁKIA. A Magas-Tátra azon csúcsai közé tartozik, amelyek engedély nélkül is megmászhatók, és a csúcs elérése előtt csodaszép tájakat láthatunk. A Csorba-tótól induljunk, műút vezet fel a Poprádi-tóig, onnan pedig a gyönyörű Menguszfalvi-völgyön túrázunk keresztül. Figyeljünk, hogy az út első negyedénél ne kanyarodjunk el jobbra Tengerszem (Rysy)-csúcs felé, mert az egy fokkal keményebb túra lenne...

Forrás: Wikipedia

Egyenesen továbbhaladva a völgyben egy kaptató után elérjük a Nagy-Hincó-tavat, mely a legnagyobb a hegység déli oldalán, és hacsak nincs köd, bal kéz felől tisztán látni a Kapor-csúcsot és az oda vezető meredek útvonalat. Az út végén legyünk óvatosak, a sziklás csúcsrégió már ízelítőt ad a hegymászás következő fokozatából. A felfelé vezető túra maga kilenc kilométer, összesen mintegy ezerméteres szintet kell leküzdenünk, oda-vissza hét óra. Az út kocsival a Csorba-tóig háromszáz kilométer, mintegy négy óra.

 

3. RAZOR (2601 m), SZLOVÉNIA. Ha nehézségi sorrendben megyünk, a harmadik fokozat a Júliai-Alpok Szlovéniában, amely remekül kiépített turistaútvonalakkal várja a mászókat. A Razor csúcsára sem lehet eltéveszteni a felfelé vezető utat, ami bár technikailag nem nagy kihívás, a kőhullások miatt vigyünk magunkkal sisakot, és készüljünk öt-hat órás túrára – és ez még nem tartalmazza az ereszkedést.

Forrás: Wikipedia (a Razor a bal oldalon)

Viszont megéri, tiszta időben gyönyörűen látni a régió legmagasabb csúcsát, a 2864 méter magas Triglavot. Az út vége felé van néhány méternyi rész, amelyen kifeszített drót segíti a feljutást, és az út vége is sziklás, a technikai tudás mégsem alapfeltétel, de a jó kondíció mindenképpen. Kranjska Gora (ez legyen a bázisunk) több mint ötszáz kilométerre van Budapesttől, az autóút odafelé akár hat óra is lehet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik