BL: Ez egy kisiklás volt a Roma részéről - Guardiola

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.22. 09:17
Pep Guardiola a kiütéses római győzelem (7–1) után szinte már zavartan nyilatkozott. A Bayern München spanyol szakvezetője – aki ilyen győzelemnek sem tudott felhőtlenül örülni – a BL-csoportkör 3. fordulójának mérkőzése előtt nem győzte dicsérni az ellenfelet, a lefújás után számon is kérték rajta az egy nappal korábbi nyilatkozatát.

„Nincs a két csapat között ilyen nagy különbség, ez egy kisiklás volt a Roma részéről. Amiket a mérkőzés előtt mondtam az ellenfélről, azt egyáltalán nem puszta udvariasságból tettem, biztos vagyok abban, hogy két hét múlva a valós arcukat mutatják, és sokkal nehezebb dolgunk lesz – nyilatkozta Guardiola. – Hamar vezetést szereztünk, ez megnyugtatott minket, majd nem sokkal később kétszer betaláltunk. Tudtuk, hogy mi az ellenfél sebezhető pontja, és ki is használtuk. Játékosaim nagyszerűen teljesítettek, viszont mi is követtünk el hibákat, túl sok lehetőséget adtunk a Romának a felzárkózásra, ezeket ki kell javítanunk.”Guardiola. – Hamar vezetést szereztünk, ez megnyugtatott minket, majd nem sokkal később kétszer betaláltunk. Tudtuk, hogy mi az ellenfél sebezhető pontja, és ki is használtuk. Játékosaim nagyszerűen teljesítettek, viszont mi is követtünk el hibákat, túl sok lehetőséget adtunk a Romának a felzárkózásra, ezeket ki kell javítanunk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik