Tyúkbél – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2020.08.10. 22:54

Az ember, aki túl keveset tudott (...de azt is rosszul) – Bill Murray jópofán elökörködött ebben az 1997-es amerikai akcióvígjátékban, s most, a koronavírus-járvánnyal átitatott 2020-as nemzetközi sportélet, ezen belül az európai futballkupák összes szereplője ebben az igazából nem is olyan vidám szerepben érezheti magát. Senki sem tud semmit, legfeljebb sejt, vélelmez, óhajt, tervez, ám ha bejön néhány pozitív teszt, minden megy a kukába. Vagy mégsem? Ezt sem tudjuk, az Atlético Madrid például egyelőre megúszta azzal, hogy egy nappal későbbre tolta utazását a Bajnokok Ligája hajrájának lisszaboni „szellemtornájára” (aki tud jobb kifejezést az egymeccses negyed- és elődöntők, valamint a finálé nézők nélküli, azonos helyszínen történő lebonyolítására, szóljon) két játékosa, az argentin Ángel Correa és a horvát Sime Vrsaljko vírusfertőzése miatt. Mégis, az újabb esetekkor, menet közben mi történik majd? Hol a határ, mikor masírozik tovább az egyik fél mérkőzés nélkül? Boldogok vagyunk, hogy az UEFA igazán előrelátóan, már a kupaátadásra gondolva „előjegyezte” tesztelésre Aleksander Ceferin elnököt és Theodorosz Theodoridisz főtitkárt, de azért odáig nemcsak a potentátoknak, hanem a gyepen a focistáknak is el kellene jutniuk.

Ez még a régi, halasztott BL (és Európa-liga), miközben az új idény induló sorozatai akkor is felvetnek kérdéseket, ha szerencsés módon mindenki egészséges. Például szakmai szempontból azt, hogy az egymeccses selejtezős párharcok szempontjából mennyire számít előnynek a hazai pálya, vagy a zárt kapus lebonyolítás miatt teljesen mindegy, ki hol játszik? Mint ismert, a BL-ben a Ferencváros a svéd Djurgardent fogadja, majd siker esetén – a papírforma alapján vélhetőleg – a Celtic vendége lesz. Szerhij Rebrov legyen a talpán, aki megmondja, mire kell felkészíteni a csapatot. Ugyanez a helyzet az El-ben, a Mol Fehérvár ír (Bohemian Dublin) és a Honvéd finn riválisa (Turku) papíron és itthon gyengébbnek tetszik, mint a Puskás Akadémia svéd ellenfele, a részben Zlatan Ibrahimovic tulajdonában lévő Hammarby, mégis, tyúkbélből jobban tudnánk jósolni, mint most. S még ott vannak az úgynevezett semleges helyszínen összecsapók, hiszen Magyarország és Görögország felajánlotta segítségét a vírus erősebb szorításában vergődő csapatoknak, s az már kiderült, hogy a szlovén Celje Újpesten fogadja majd az ír Dundalkot. Megrázom a kezét, aki előre megmondja, ez kinek lesz kedvező.

Esetleg a találkozók előtt érdemes lenne megnézni a Bill Murray-féle filmet, hogy legalább őszintén röhöghessünk.

Utána sokkal nehezebb lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik