Sousa lestaktikája és a mentális fáradtság végzett az ETO-val

Ha röviden össze akarnánk foglalni a tegnapi Győri ETO–Maccabi Tel-Aviv meccset, akkor azt mondhatjuk: a magyar bajnok visszafogottan kezdett, a meccs első tíz percében nem tudott felpörögni, majd az utolsó negyed órára már el is készült az erejével (leginkább fejben fáradt el), ekkor kapott két gólt és sima 2–0-s vereségével alighanem búcsút is int a nemzetközi porondnak. Az okokat részletesebben vizsgálva azonban érdemes részekre bontani a látottakat.

SOUSA LESTAKTIKÁJA VÉGZETT A GYŐRI TÁMADÓJÁTÉKKAL

Keddi elemzésünkben már rámutattunk, a csoportkörbe jutás egyik alapvető követelménye, hogy hazai pályán ne kapjon gólt az aktuális magyar induló (2009-ben a DVSC a BL-ben, míg 2012-ben a Videoton az El-ben jutott el a csoportkörig otthon beszedett találat nélkül). Ha ebből indulunk ki, akkor tegnap még egy gól nélküli döntetlen sem lett volna rossz eredmény (sőt, a 0–2-vel szemben kimondottan jó lett volna...), ettől függetlenül érdemes megnézni, miért nem működött az ETO támadójátéka, miért csak hat hazai lövést láthattunk a vendégek 23 kísérletével szemben.

Négy olyan veszélyes indítása volt az ETO-nak, amelyből gól születhetett volna, de a hazai támadók mind a négy esetben lesen ragadtak (ebben a négyben benne van Marek Strestík érvénytelenített gólja is), miközben a Maccabi játékosai egyszer sem futottak lesre. Erre persze mondhatjuk, hogy a négy leshelyzet nem kirívóan sok, de ha arra gondolunk, hogy a DVSC elleni Szuperkupa-meccsen két ilyen, egymást követő indításból két gólt szerzett a Győr (a debreceni védők sokkal lassabban reagáltak ezekre a helyzetekre, mint az izraeliek), akkor láthatjuk, hogy igen is sokat számíthat minden egyes ilyen szituáció. A tegnapi találkozón volt olyan helyzet, amikor a győriek alig lépték át a félpályát egy indítással, máris lengetett a partjelző, annyira feltolták védekezésüket az izraeliek.

A másik nagy kérdés: miért nem jött sokkal több labda a középpályáról?

A már idézett korábbi írásunkban arról elmélkedtünk, hogy az ETO alapcsapatában (alapcsapat alatt nagyjából a tegnap pályára lépő tizenegyet értjük) nincs szükség kimondott irányító középpályásra, mert a két védekező középpályás, Djordje Kamber és Pátkai Máté képes jobbnál jobb labdákkal ellátni a kiugrásra váró támadókat. Igen, az NB I-ben vagy a magyar Szuperkupában a letámadást sokkal kevésbé erőltető, sokkal kevésbé agresszív ellenfelekkel szemben képesek erre, a BL selejtezőjében az izraeli bajnok ellen azonban már nem.

Persze hiba lenne két embert okolni a gólok elmaradásáért, a támadósor meghatározó emberei közül senki, így Tarmo Kink, Varga Roland és Koltai Tamás sem tudott olyan egyéni villanásokkal (legyen szó mesteri átadásról vagy jó lövésről) jelentkezni, amilyenek itthon jellemzőek rájuk. Sok mindent elárul, hogy az ETO-ban a legtöbb lövés a védő Lipták Zoltán nevéhez fűződik, aki összesen kétszer próbálkozott (ebben benne van a második félidei, a kapu torkából leadott fejese is)...

A VÉDELEM MEGMÉRETTETETT ÉS GYENGÉNEK TALÁLTATOTT

Az már a párharc előtt is egyértelmű volt, csak akkor van esélye a ETO-nak a továbbjutásra, ha a Lipták Zoltán, Takács Ákos kettős által dirigált védelem hiba nélkül (legalábbis hazai pályán) lehozza a meccset. Hát, nem sikerült...

Kár elemeire szedni a történteket, mert mindenki látta, mi történt, és van néhány kérdés, amire úgy sem kapunk már választ. Például hogy hol is volt a balhátvéd Völgyi Dániel, amikor az ő oldaláról jött a beadás az első vendéggól előtt, vagy hogy miként fordulhatott be a középen érkező gólszerző, Barak Jicaki, amikor két védő, Michal Svec és Lipták Zoltán is ott volt mögötte, ráadásul létszámfölényben is voltak a győriek. Vagy például hogy a 92. percben az alapvonal közelében hogy mehetett el két ember mellett is Eran Zahavi, akinek lövését Lubos Kamenár szerencsére védeni tudta?

Na de hagyjuk is a további felsorolást. Inkább azt említenénk meg, hogy az ETO az utolsó negyed órára látványosan elfáradt, nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is. Ez utóbbival magyarázhatók azok a helyezkedésbeli és egyéb hibák, amelyek a magyar mezőnyben nem voltak jellemzőek a Győrre. Hogy miért volt fáradt az ETO már rögtön a szezon első igazán fontos tétmeccsén? Erre a kérdésre nem nekünk kell válaszolni. Mindenesetre a 70. perc után úgy tűnt, már csak idő kérdése, mikor kap gólt a csapat. Akkora már átjáróházzá vált a győri középpálya, Kamber és Pátkai nem tudott ütközni, nem tudta lassítani a Maccabi támadóit, akik szemből lendületből érkezve könnyedén verték meg többször is a magyar bajnok védőit.

LEHETETT VOLNA MÁSKÉPP IS?

Utólag könnyű okosnak lenni, de a szurkolóknak ilyenkor automatikusan eszébe jut a kérdés: lehetett volna ez másképp is? Vajon létezik olyan edzői húzás, amivel másképp is lehetett volna alakítani a találkozó menetét?

Talán igen, de meggyőződésünk szerint nem ezen múlott, hanem azon, hogy a Maccabi több nemzetközi rutinnal rendelkező, ezen a szinten is nagyon határozottan, a Győrnél sokkal kevesebb hibával játszó csapat.

Ennek ellenére kíváncsiak lettünk volna, hogy az általában a támadásokban is aktív szerepet vállaló, a magyar mezőnyből jobbhátvédposzton futómennyiségével, és az egy egy elleni párharcok megnyerésében figyelemre méltó teljesítményre képes Rafe Wolfe mire ment volna a hátvédsorban Michal Svec helyén.

Mint ahogy az is érdekes, vajon élénkebb játékot produkál-e a Győr, ha többségében azok a játékosok kezdtek volna a Szuperkupában a DVSC ellen, akik tegnap is a kezdőben szerepeltek (csak négy helyen volt egyezés), és a többség nem tétmeccs nélkül a lábában lép pályára az izraeliek ellen.

És vajon sikerült volna kihúzni gól nélküli döntetlennel a meccset, ha a 69. percben nem a támadó Leandro Martínez áll be a hátul láthatóan fáradó ETO-ba, hanem mondjuk jön a védelem megerősítése céljából Marko Dinjar vagy a már említett Wolfe? (Tegyük hozzá, az adott pillanatban logikus volt Farkas József pályaedző cseréje, hiszen támadni akart, de Martínez a támadójátékhoz semmit nem tudott hozzátenni, miközben a hajrában az utolsó győri csere után két gólt is kapott a csapat.)

Ugyanakkor még egyszer aláhúzzuk: nem ezen múlt, hanem azon, hogy jobb csapat Maccabi Tel-Aviv, és a továbbjutást is ez dönti, illetve döntötte el...